Ady Endre

Ady Endre

magyar költő és publicista
1877. november 22. — 1919. január 27.

Szerző figyelése

Ady Endre könyvei

Megtanultam, hogy a szerelmi bánat legkisebb a világon.

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

A mély gyűlölet szavai majdnem olyan jól estek, mint valamikor azok a másféle szavak. Érdemtelen voltam bár azokra és ezekre is. Nagy, önző kegyetlenséggel kívánom, hogy gyűlöljön tovább is. Még nekem is jól esik és jó hinnem néha, hogy valaki - gyűlöl.

Kitől kívánjak magának boldogságot? Van e más Isten, mint a nyomorúlt s mégis felséges "Én"? ... Közeleg a karácsony, visszavarázsolta a rég romdadűlt Naiv-országot: mondjúk, hogy van! Van Hatalom és Gondviselés. Őrködjön maga felett, drágám, ez a hatalom.

Aki tudatosan hazudik, az galád... (...)
Aki ismert hazugságokat elhisz, az hülye.

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Aminek éltem, amiért lángoltam: ragaszkodom ahhoz most is. Nem tagadok le semmit belőle. A régi vagyok s leszek szemem behunyásáig.

Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
"Édesem, szeretlek!"

Még megbocsátni
Szeretek, ha nagy bűnök akadnak
S másoknak inkább
És néha-néha magamnak.
És szeretem az embereket
Szánva, őszintén:
Egy kicsit valamennyi úgy jár,
Mint én.

Meg kell érteni a gyermeklelket, s óvó, bizalmas társul kell odaadni neki a mi voltaképpen egyazon, csak éppen terjedelmesebb, fölnőtt lelkünket.