James Jones: Most és mindörökké

James Jones: Most és mindörökké

Trivium Kiadó

James Jones könyvét az amerikai kritika és a nemzetközi könyvsiker egyaránt a második világháborúról szóló legnagyobb, legjelentősebb regények közé emeli. A Most és mindörökké azonban nem egyszerűen háborús regény, hanem az amerikai hadseregnek, s bizonyos mértékig magának a Hadseregnek a regénye – a ©vejk maró szatírájának tragikus kicsengésű párdarabja.

A terjedelmes regény cselekménye Hawaiion játszódik, 1941-ben, egy amerikai támaszponton. Hősei túlnyomórészt egyszerű emberek, közkatonák, de igazi hőse talán nem is egyetlen ember, hanem egy teljes gyalogosszázad, amelyben az aljasságtól a heroikus emberi tisztességig megtalálható egy kis emberi közösség teljes erkölcsi skálája. A cselekmény a század mindennapi életének ábrázolása, s ennek során Jones könyörtelen kritikát gyakorol az amerikai hadsereg brutális, az emberi méltóságot semmibe vevő módszerei, fasiszta tendenciái felett.Tovább...

James Jones könyvét az amerikai kritika és a nemzetközi könyvsiker egyaránt a második világháborúról szóló legnagyobb, legjelentősebb regények közé emeli. A Most és mindörökké azonban nem egyszerűen háborús regény, hanem az amerikai hadseregnek, s bizonyos mértékig magának a Hadseregnek a regénye – a ©vejk maró szatírájának tragikus kicsengésű párdarabja.

A terjedelmes regény cselekménye Hawaiion játszódik, 1941-ben, egy amerikai támaszponton. Hősei túlnyomórészt egyszerű emberek, közkatonák, de igazi hőse talán nem is egyetlen ember, hanem egy teljes gyalogosszázad, amelyben az aljasságtól a heroikus emberi tisztességig megtalálható egy kis emberi közösség teljes erkölcsi skálája. A cselekmény a század mindennapi életének ábrázolása, s ennek során Jones könyörtelen kritikát gyakorol az amerikai hadsereg brutális, az emberi méltóságot semmibe vevő módszerei, fasiszta tendenciái felett. Ebben a hadseregben a gyűlölet mély szakadékai választják el egymástól a legénységet, az altiszteket és a tiszteket – lélekölő, pokoli világ ez, amely minden tisztességes embert katasztrófába kerget. Bár ebben a sötét világban is fel-felcsillan az emberi melegség, a humor, a regényt a tragikus alaphang jellemzi. Jones széles körképében nemcsak a második világháborús jelen időt érzékelteti, hanem megeleveníti a háborút közvetlenül megelőző amerikai múltat is – a nagy gazdasági válság általános illúzióvesztését és erkölcsi zűrzavarát: mindazt, amiből a mai Amerika ellentétekkel és ellentmondásokkal teli társadalma és világméretű hatalmi politikája kinőtt.

Vedd meg kedvezménnyel!

Regény

Minden szerelemben van gyűlölet. Az ember nem tehet róla. Hozzá van kötve ahhoz, akit szeret, elveszti szabadsága egy részét, és rugdalózik ellene. De miközben rugdalózik a saját szabadsága elvesztése miatt, megpróbálja kényszeríteni a másikat, hogy az utolsó cseppig adja fel a szabadságát. A szerelem óhatatlanul gyűlöletet szül. Amíg csak ezen a földön élünk, a szerelemben mindig lesz gyűlölet. Lehet, hogy éppen ezért élünk a földön: hogy megtanuljunk gyűlölet nélkül szeretni.

54. fejezet

Régi közmondás a hadseregben, hogy mindenki csak azért jön vissza a szabadságáról, mert ki kell pihennie magát, különben dezertálna.

340. oldal, 46. fejezet

Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy "megbocsátok neked".

288. oldal, 42. fejezet

És még az mondják a nőkre, hogy ők a gyengébb nem! Amelyik a legkisebb krízis esetén összeroppan, és sírógörcsöt kap! A nyavalyát! Ezt a világot a nők kormányozzák, és ezt senki se tudja jobban egy szerelmes férfinál. Néha az az érzése, hogy a nők szándékosan játsszák ezt az összeesküvősdit, valami ősi vonzalom van bennük a bonyodalmak iránt, azt akarják kielégíteni, s a nők nemzedékeitől örökölték, akik összeesküdtek, hogy olyan színben tüntessék fel magukat, mintha rajtuk uralkodnának.

40. fejezet, Európa Kiadó, 1972.

38

Kiderült, hogy a dolog távolról sem olyan szörnyű, mint előzőleg gondolta. Azzal az érzéssel jött ki belőle, hogy "megméretett, és nem találtatott könnyűnek". (...) De hát semmi sem volt olyan szörnyű a dologban, mint előzőleg gondolta. Ez a pesszimizmus egyik előnye: soha semmi nem olyan rossz, mint amilyennek gondolja az ember.

39. fejezet, Európa Kiadó, 1972.

Ha az ember megtagadja azokat az értékeket, amelyeket egy csomó ember a magáénak vall, óhatatlanul megharagszanak rá.

Azt hiszed, a világ olyan, amilyennek mondják, s nem olyan, mint valójában. Ezen a világon valójában senkinek semmiféle joga nincs. Csak annyi, amennyit ki tud erőszakolni magának, és amihez a végsőkig ragaszkodni tud. És ezeket is rendszerint csak úgy tudja megszerezni magának, ha elveszi őket másvalakitől. Ne kérdezd, miért van ez így. Csak azt tudom, hogy így van. És ha valaki ragaszkodni akar valamihez, vagy meg akar szerezni valamit, akkor ezzel számolnia kell. Észre kell vennie, hogyan szerezték és őrizték meg mások azt, amijük van, aztán meg kell tanulnia, hogy ő is ugyanazt csinálja. A legjobb módszer, ezt alkalmazzák a legtöbben és leggyakrabban a politikában. Összebarátkoznak valakivel, akinek befolyása van, aztán kihasználják ezt a befolyást. Magam is így csináltam. (...) De én nem akarom elhinni, hogy csak így lehet boldogulni. Mert ha igen, akkor szart sem ér az ember. Ha nincs valaki a háta mögött, akkor egyszerűen senki?

15. fejezet

A rossz sohase olyan rossz, gondolta Prew, ha az ember rá tud kényszeríteni valakit, akit ismer és szeret, hogy vele együtt szenvedje el. Ez rendszerint nem megy, mindenki túlságosan el van foglalva a maga bajával, és ők akarják rávenni az embert, hogy velük szenvedjen. De ha sikerül, könnyebb elviselni, hogy ez az átkozott világ megy tovább közönyösen a maga útján, s nem vesz tudomást róla, hogy az ember ott áll az utcasarkon. Persze, az ilyesmi nem gyerekjáték a barátok számára. Az ember pokolian érzi magát, amikor szenvedni látja őket. (...) A börtönben egyvalami volt jó: általánossá tette a rosszat, így aztán a szenvedéseik is egyenértékűek voltak. Nem kellett veszekedniük és kölcsönösen az együttérzés hiányával vádolniuk egymást.

37. fejezet

Ment fölfelé a sötét lépcsőn, s érezte magában a férfiasságot, a megtagadott, elnémított, meggyalázott, kordába szorított, megostorozott, kárhozatra ítélt, elpazarolt férfiasságot, érezte, hogy az elhasználatlan, megavasodott energiafölösleg elárasztja egész testét, maró tűzként ég a vérében, s végül a torkában ülepedik le sűrű, csípős váladékként; s egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy annyi sok férfi egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy megnősült.

Amit minden nő akar, az nem a szerelem. Nem azt akarják, hogy az ember megtalálja bennük magát, hanem azt, hogy elvesszen bennük. És mégis - ők mindig magukat próbálják megtalálni az emberben.

45

Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.