![]() | Christopher Moore: Mocskos melóHalálnak lenni mocskos egy meló. De valakinek ezt is meg kell csinálni. |
Míg az alfahímek gyakran kitűnő fizikai tulajdonságokkal vannak megáldva – termet, erő, gyorsaság, szépség -, s az evolúció választotta ki őket eónok során azon az alapon, hogy a legerősebb éli túl és kapja meg az összes bigét, a bétahím génje nem úgy maradt fenn, hogy találkozott az ellenséggel és legyőzte, hanem hogy számított rá, és nagy ívben elkerülte. (...) A bétahím ritkán a legerősebb, vagy a leggyorsabb, de mert számít a veszélyre, számban messze felülmúlja az alfahím vetélytársakat. A világot az alfahímek vezetik, de a világ gépezete a bétahímek csapágyán forog.
33. oldal
A friss gyásznak finom éle van, elmetszi az idegeket, lehasít a valóságról; ha éles a penge, az igazi kegyelem. Amikor ez az él idővel eltompul, az igazi fájdalom csak akkor áll be.
Legtöbbünk nem egyetlen, integrált énként éli a világát, hanem egy csomó énünk van. Amikor valaki meghal, ezek mind a lelkévé állnak össze, annak esszenciájává, akik valóban vagyunk az álarcok mögött, amiket életünkben viselünk. Azokat az éneket utálod, akiket mindig is, és azokat szereted, akiket mindig is.
