Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Ulpius-ház

Az öt hajadon leánygyermekkel büszkélkedő Bennet család még nem sejti, hogy a szomszéd birtokot megvásárló ifjú, vagyonos nemesember és legjobb barátja akaratlanul is alaposan felforgatják majd a családtagok hétköznapjait. Szenvedélyes mulatságok, intrika és pletyka, szerelmi incselkedés és féltékeny bosszú története ez, amelyben egy ifjú hölgy mindenki eszén túljár, és tűzön-vízen át megtalálja a boldogságát.

Jane Austen utánozhatatlan ironikus humora és a XIX. századi Anglia tarka korrajza teszi páratlanul szórakoztatóvá az írónő legismertebb, és legtöbbször filmre vitt romantikus regényét.

Romantikus

A múltat el kell felejtenünk! Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség.

III. könyv, 17. fejezet 328. oldal

Mindenkinek vérében van az oktatás, pedig csak arra taníthatjuk az embereket, amit nem érdemes tudni.

III. könyv, 12. fejezet, 300. oldal

A leggyötrőbb fájdalom: az önvád fájdalma.

III. könyv, 5. fejezet, 249. oldal

Ha már egy leány nem megy férjhez, időnként jól jön neki egy kis boldogtalan szerelem. Lehet rajta merengeni, s a barátnői is tisztelettel néznek rá.

II. könyv, 1. fejezet, 125. oldal

- A nők túlbecsülik a szép szavakat.
- És a férfiak gondoskodnak róla, hogy szavaikat a kelleténél komolyabban vegyék.

II. könyv, 1. fejezet, 124. oldal

Minden ok nélkül határozott ellenszenvet éreztem iránta. Az ilyen ellenszenv úgy sarkallja az elmésséget, annyi alkalmat nyújt a szellemeskedésre. Az ember állandóan ócsárolhat valakit, anélkül, hogy egyszer is célba találna; de ha folyton csúfolódunk egy emberen, néha-néha okvetlenül ráhibázunk valami elmésségre.

II. könyv, 17. fejezet, 199. oldal

Félre minden csalódás és búbánat! Mit búsuljak az embereken, ha ott vannak a sziklák, a hegyek! Ó, milyen gyönyörű órákat töltünk majd köztük! S ha visszatérünk, nem leszünk úgy, mint sok utazó, aki semmiről sem tud pontosan beszámolni. Mi majd tudjuk, hol voltunk, emlékezünk mindenre, amit láttunk. A tavak, hegyek és folyók nem zavarodnak össze képzeletünkben, s ha le akarunk írni valamely tájat, nem kezdünk bevezetőül azon civakodni, merre is fekszik. Kitörő lelkes dicséretünk nem lesz olyan kibírhatatlan, mint a legtöbb természetrajongóé.

II. könyv, 4. fejezet, 139-140. oldal

Most már bizonyos vagyok benne (...), hogy nem voltam belé komolyan szerelmes, mert ha valóban átéltem volna ezt a tiszta és lélekemelő szenvedélyt, akkor most a nevét is utálnám, és mindenféle rosszat kívánnék neki.

II. könyv, 3. fejezet, 136. oldal

Mindennap látjuk, hogy ha a fiatalok szeretik egymást, a vagyon pillanatnyi hiánya ritkán riasztja vissza őket a házasodástól; hogyan ígérjem hát meg, hogy kísértés esetén bölcsebb leszek, mint annyi embertársam, vagy honnan tudjam, hogy csakugyan bölcs dolog-e ellenállni a kísértésnek?

II. könyv, 3. fejezet, 131. oldal

Az ember akaratlanul is tehet rosszat s boldogtalanná másokat - a tévedés is sokszor szenvedést okoz. Meggondolatlanság mások érzéseinek semmibevevése vagy az akaraterő hiánya: mennyi baj származhat ezekből!

II. könyv, 1. fejezet, 124.oldal

Egész életemben igyekeztem kikerülni azokat a gyöngeségeket, amelyek az értelmes embert is gyakran nevetségessé teszik. (...) De ami a büszkeséget illeti, azt igazán kiváló értelmű ember mindig féken tartja.

I. könyv, 11. fejezet, 53. oldal

A legjobb és legbölcsebb embereket, sőt legjobb és legbölcsebb tetteiket is nevetségessé teheti az, aki abban találja életének célját, hogy mindenből tréfát űz.

I. könyv, 11. fejezet, 53. oldal

Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül.

I. könyv, 11. fejezet, 51. oldal

Kétségtelen, (...) hogy van valami hitvány vonás mindabban a mesterkedésben, amelyhez a hölgyek néha lealacsonyodnak, hogy meghódítsanak egy férfit. Ami a ravaszsággal rokon, mindig megvetést érdemel.

I. könyv, 8. fejezet, 38. oldal

10

A boldog házasság tisztán véletlen dolga. Bármilyen jól ismerték a jövendő házastársak egymás természetét, bármennyire hasonló hajlamaik voltak a házasság előtt, ez cseppet sem mozdítja elő boldogságukat. Később mindig ellentétek fejlődnek ki köztük, s ez elég ok a súrlódáshoz. Legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud a másik hibáiról, akivel az életét le kell élnie.

I. könyv, 6. fejezet, 22. oldal