Márai Sándor: Az igazi

Márai Sándor: Az igazi

Helikon Kiadó

Magyar szépirodalom

Nem bírom elhinni, hogy vannak szenvedélyek, melyek egy életen át füstölögnek a lélekben, fojtott lánggal és füsttel, mint azok az alvilági égések, mint a bányatűz... Lehet, hogy van ez is; de én azt hiszem, az élet kioltja az ilyen tüzeket. Talán erősebb egy-egy szenvedély, mint az élet, az értelem, az idő. Mindent megperzsel, mindent eléget?

Aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.

A szenvedély él és vár valahol, nem enged el. S ez jó így. Nem igaz, hogy teljesen céltalan életed és munkád. Valamit még akar veled az élet.

126

Csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit. Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni.

A bűn nemcsak az, amit megteszünk. Bűn az is, amit szeretnénk, de nem vagyunk elég erősek.

133

Tudod mi volt a férjem? A legritkább tünemény az életben. Férfi volt. De nem úgy, a szónak színpadias, amorózós értelmében. Nem úgy, ahogy ökölvívóbajnokokra mondják, hogy férfiasak. A lelke volt férfias, tűnődő és következetes, nyugtalan, kutató és gyanakvó.

14. oldal

Ez az emberi arc, amelyben nincs harag, sem vágy, minden kiégett ebből az arcból, mindent tud és semmit sem akar, bosszút sem, megbocsátani sem, semmit, semmit... ilyennek kellene lenni. Ez a végső emberi tökéletesség, ez a szent közöny, ez a teljes magány és siketség, az örömmel és a fájdalommal szemben.

Tudod, minden embernek van valakije, aki ügyésze, ellenőre, bírája, ugyanakkor kissé cinkosa is abban a rejtelmes és félelmes perben, ami az élet. Ez az ember a szemtanú. Ő az a valaki, aki teljesen lát és ismer téged. Minden, amit csinálsz, kissé az ő számára is készül, mikor sikered van, ezt gondolod: "Vajon ő elhiszi-e?..." A szemtanú a háttérben áll, életünk hosszat. Kényelmetlen játszótárs az ilyen. De szabadulni nem tudsz, talán nem is akarsz tőle.

213-214. oldal

A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe… Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme.

Lehet, hogy nem vagyok hős, de nem vagyok gyáva sem, mert van bátorságom a szenvedélyeimhez.

Nem lehet szándékkal szeretni. Nem lehet görcsösen, eszelősen szeretni. Azt mondod, csak így lehet?... Hát én így szerettem.

De ez az érzés, a barátság, sokkal finomabb, és bonyolultabb, mint a szerelem. Ez a legerősebb emberi érzés... igazán érdekmentes. Nők nem ismerik.

Rosszul alszom, fél éjszakákon át nyitott szemmel fekszem az ágyban, a sötétben, mint a kezdő, gyakorló halottak.

Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben.

Most már nem lehet visszafordulni, nem lehet többé semmit az időre vagy a véletlenre bízni, nem lehet várni, hogy majd csak lesz valami, s nem is lehet belenyugodni, hogy addig is, amíg lesz valami, én csak élek így tovább.