Márai Sándor: A négy évszak

Márai Sándor: A négy évszak

Helikon Kiadó

A négy évszak a Füves könyv előzménye és kiegészítője. Mindkét kötet tökéletes stílusművészettel, erkölcsi igényességgel, rezignált bölcsességgel megírt „prózai epigrammák” gyűjteménye az élet apró és sorsdöntő jelenségeiről, de az először 1938-ban megjelent A négy évszak még erősebben lírai fogantatású.

Vedd meg kedvezménnyel!

Magyar szépirodalom

Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.

Az élet nagy, igazán végzetes drámái oly csendesen kezdődnek, hogy már nyakig benne ülünk a drámai helyzetben, s még mindig nem értjük. A rák, a szégyen, a bukás, a nagy csalódás nem úgy kezdődik, mint az irodalomban: egy napon észreveszünk egy pattanást, vagy telefonál valaki, s olyan különösen beszél a készülékbe, nem is értjük igazán a szavait, vagy a nő, akit szeretünk, egyszer elfordítja fejét, szórakozottan. Így kezdődik. Nem. Ilyenkor már meg is történt. A végzet csendes. Csak a baleset ordít, sivít és csilingel.

137. oldal, Helikon Kiadó, 2001.

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.

Úgy kellene élni, mint a kőkorban: naptár nélkül, élet és halál között, csak az időben.

Napok

Mi volt ebben a nőben olyan mulatságosan, olyan megvesztegetően és lefegyverzően jelentéktelen, hogy rögtön oda kellett figyelni, az érdekes, szép, hangos és rikító nők között? Valami volt benne, valami szótlan és sugárzó. Az ember reánézett, s egyszerre megértette, hogy eddig didergett, de most már elég odaülni e nő mellé, s akkor majd nem fázik többé. Igaz, nem perzsel majd különösebb forróság sem környezetében; ez a nő nem lángol. De melegít, mint egy régi cserépkályha, mely tél elején egyszer illatos fahasábok lángjától langyosodott át, s aztán csendesen parázslik tavaszig. Ezért melléje ültem, különösebb remények vagy igények nélkül; s melegedtem.

Egy nő

Húszéves találkozó. Pontosan tudnak rólam mindent, de vacsora közben úgy viselkednek, mint akik húsz éven át egyszer sem hallottak felőlem. (...) Van valamilyen rejtélyes rangsor, mely a gyermekkorban kialakul, s később sem lehet átugrani. A világot sokkal könnyebb meggyőzni, mint az osztálytársat, aki tud rólad valamit. Mit? ... Nem tudja pontosan. Csak gyanakodva néz reád, pislogva és örök - talán jogos - kétellyel.

Találkozó

Ne akarj hős lenni. Maradj pártatlan és figyelmes. Az már nagyon elég.

Intelem

Hová tűnt az álom nappalaimból? (...) Az a másik álom, a nappali, mely végigkísért utcán és szalonon, műhelyen és tömegen, az igazi, az a derengő és eszmélő álom, az autóbuszon, jegyváltás közben vagy a fák alatt, egy kerti úton, az a szédülés, mikor átmentem egyik szobából a másikba, az a cél, tárgy és kép nélkül való eszmélés, hogy élek, két semmi között, ez a makacs álom az életről: hová tűnt?

Álmatlan nappalok

Egy napon észrevettem, hogy ügyvédemmel szemközt ülök egy szobában, és adóügyekről vitatkozom. Akkor elhallgattam, körülnéztem és rettenetesen elszégyelltem magam. E pillanatban megértettem, hogy mindaz, ami elébb volt, álom volt csak és átmenet. E pillanatban megértettem, hogy szégyenletesen, jóvátehetetlenül és reménytelenül felnőttem.

Felnőttnek lenni

Van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. (...) Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.

Alázat

Egy napon meg kell tudnod, hogy mindaz, amit terveltél és akartál, fölösleges és mellékes volt, s ami elől loholtál, utolért és állásfoglalásra kényszerít. Nem enged el a világ, ne félj. Pihenj meg. Lélegezzél. Nem elég eszmélni. Tanulj meg végre felejteni.

Egy nyugtalan íróhoz

Ne a tárgyhoz maradj hűséges; inkább s kérlelhetetlenebbül önmagadhoz.

Közbeszólás

Már elég az is, ha ellenállsz. A világ olyan, amilyen; de áldásod ne adjad hozzá. Ez az ellenállás lehet termékeny és nemes. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy nyomod maradjon a világban.

Feladat

Milyen különbül, mennyivel forróbban és bensőségesebben vagyunk azonosak bűneinkkel, fogyatékosságainkkal, mint erényeinkkel és képességeinkkel! Mennyivel inkább jellemez engem az, ami gyöngeség bennem, amire vágyom és tudom, hogy árt nekem, amit szeretnék, s amihez nem vagyok elég erős, bölcs és fegyelmezett, mint az, hogy néha és nagyjából mégis összeszedem magam, elkövetek valamit egészségemért is, mellékesen teljesítem kötelességeim.

Azonosság

Biztosan tudom, még tartogat az élet számomra valamit, ami egyszerre lesz orvosság és édesség, mámor és szőlőcukor. Megállok, körülnézek, várakozom.

Szeptember