Vigasztaló idézetek
Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást.
S alszik a gond, mint a gyermek,
Mely sirásban fáradott meg,
Föl nem ébred, meg nem hallja,
Hogy vendég jön, és megyen!
Csak akkor élek igazán és boldog is csak akkor vagyok, ha legalább időnként egyedül lehetek.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ? (...)
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Ha az ember nem eszik, ugyan mi vigaszt merít abból, hogy esetleg más sem eszik?!
Hát lehet valaki boldogtalan? Ó, hát mit számít a bajom, a bánatom akkor, ha tudok boldog lenni?! Tudja, én nem értem, hogyan mehet el valaki egy fa mellett, ha nem lesz boldog, hogy látja. Hogyan beszélhet egy emberrel, ha nem lesz boldog, hogy szereti! Ó, csak én nem tudom kifejezni... és hány meg hány olyan gyönyörű dolog van a világon, amelyeket még a legelveszettebb ember is gyönyörűnek talál?! Nézze meg a kisgyermeket, nézze meg Isten szép hajnalát, nézze meg a fűszálat, hogyan nő, nézzen annak a szemébe, aki ránéz önre és szereti önt...
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Azokban a pillanatokban, amikor minden hasztalan, szeretni akkor is tudunk, anélkül, hogy viszonzást, változást, köszönetet várnánk.
Ő nekem a napkelte melege egy téli éjszaka végtelen hidege után. Mosoly a fájdalmas arcon. Őszinteség a hazug világban. Egészség és ép elme az őrült zűrzavarban.
Még ha elveszítesz is mindenkit (...), a szerető Isten akkor sem fordít neked hátat.
Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,
te nem azért vagy, hogy odaragadj
ügyhöz, múlthoz, amely nem a tiéd,
és dac poshasszon és keserűség.
Most először nem taglózta le a fájdalom (...); először értette meg, hogy az emlékezet valóságos hely, amelyet bármikor felkereshetünk, és hogy néhány percet a halottak között tölteni nem feltétlenül rossz, sőt hatalmas megnyugvás, boldogság forrása is lehet.
Vannak olyan helyzetek, amit csakis valamilyen transzcendens módon lehet túlélni, s a borús tegnapból valóságos jelent, sőt mi több, tervezhető jövőt alkotni.
Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyűség közepette is működik. (...) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná..., hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért.