Idézetek a különböző véleményekről
A szerves rend és rendetlenség váltakozó állapotaiban az emberi dolgok sokkal jobban tudnak működni, mint a gépies, mechanikus, merev rend állapotaiban.
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Szerintem idővel lelohad a gyűlölet, elenyészik. Még ha próbáljuk is mesterségesen ébren tartani, nem sikerül. Nem olyan erős érzelem, mint a szeretet.
Hit? Furcsa szónak tűnik nekem. Hiszünk-e a Napban, a Holdban, a székben, amin ülünk, a földben, amin járunk? Ha az ember tud valamit, mi szükség arra, hogy higgyen benne?
Magának nem az a véleménye (...), hogy az ember elég erős jellemmel kell bírjon ahhoz, hogy a Paradicsomot el tudja viselni?! Mint azok a réges-régen élt emberek, akik közül az áldottak sorban ültek a fák alatt, koronával a fejükön... mindig az jutott eszembe, hogy azok a koronák annyira nehéznek látszanak... és aranykoronáikat levetik magukról az üvegesen csillogó tenger előtt... ez egy egyházi ének, ugye? Talán Isten megengedte, hogy levehessék a koronát, mert olyan nehéz volt. Nehéz örökösen koronát hordani. Az ember semmit sem bír sokáig elviselni, ugye? Azt hiszem...
Eljutottam oda, hogy tudjam, el kell fogadnunk embertársainkat olyannak, amilyenek, genetikai adottságaikkal egyetemben, amelyek meghatározzák a jellemüket.
Ha egy nő önzetlen, az ugyanolyan katasztrofális tud lenni, mintha valaki avatatlan kézzel fog neki a süteménykészítésnek.
El sem tudom képzelni, mi járt az Úristen fejében, mikor megteremtette az asszonyt. Azt hiszem, úgy vélte, hogy Ádám kezd egy kicsit túl beképzelt és önelégült lenni; a Világegyetem urának képzeli magát, nevet ad az állatoknak, meg ehhez hasonlók... Gondolta, jó lesz letörni a szarvát. Mondjuk, ebben igaza volt. De épp az asszonyt azért mégse kellett volna megteremtenie. Íme, hogy ráfázott, szegény nyomorult! Egyszer csak nyakig benne volt az eredendő bűnben.
Semmi értelme az emberi gondolkodásnak, beszédnek és írásnak, mélázásnak fennkölt gondolatokon, e maréknyi gondolkodóra nap mint nap milliónyi újság, folyóirat, beszéd, nyilvános és zárt ülés záporozik, s ez mind ellene munkálkodik, és sajnos nem eredménytelenül.
Mindnyájan bolondok vagyunk (...). Ez létezésünk titka. Valamennyien bolondok vagyunk kissé.
Kereszténység dolgában nem lehet túlzásról beszélni. Miféle túlzásról lehet beszélni egy olyan tanítás követéséből, amely azt parancsolja, hogy ha az egyik orcádat megütik, tartsd oda a másikat is, és ha elveszik a köpenyed, add oda az inged is?
Oly jó néhanapján egy kis időre megszabadulni a nők társaságától. Már sok regényben olvastam róla, hogy nincs, mi üdítőbb lehetne, mint a másik nem egy kiművelt tagjával folytatott bizalmas csevegés, és lehetséges, hogy ez így is van, mindazonáltal az időpontot gondosan kell megválasztani. Ez nem az a fajta dolog, amibe csak úgy vakon belevághatunk.
A magány, amelyet én választok, nem ijesztő. A magány, amelyből nem találom a kiutat, bármennyire is vágyom társaságra, az olyan, mint egy büntetés: börtön.
A költők társadalmilag az üzletemberek osztályába tartoznak. Shakespeare ugyan azt írja a költő szeméről, hogy a szent őrületben cikázik menny és föld, föld és menny között, és ebben a mozgásban nincs hely sem evilági porhüvely, sem hírnév számára, de a gyakorlatban az ember úgy találja, hogy e szem egyik sarka általában a bevétel alakulására kacsint.
Zűrös ügy nem létezik - homályos lehet, de a zűrzavar csak a rendszertelen elmében terem meg.