Szerelmi vallomások
Ő az első szerelmed. Én az utolsó szándékozom lenni, bármeddig is kell várnom.
Nem mozdultam mellőled, látni akartam,
amint a fotel karfájára hajtogatod levetett
álmainkat. Tudni akartam, megédesül-e
az éjszaka íze, ha kiejtem neved.
Fölismeri-e szemed ikercsillaga
a véglegességet kiterített szívemben.
Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk.
Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak.
A vége az, hogy összezúzlak.
A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad -
Rossz óra volt, amelybe` lettél,
Amikor énnekem születtél.
Mindenkinek van egy élet-könyve, ahol a sors rója egymás után a sorokat, és más embereket is beleír a sorsunkba, egy-egy oldalt szentelve nekik. Az én könyvemben még a margóra is a te nevedet írta.
Te egymagadban minden voltál,
mert szívvel szívemig hajoltál,
a te hűséged mindent pótolt,
melletted még a rossz is jó volt.
Szeretlek égi áhítattal,
Híven, örökké, igazán.
Oly tiszta, mint a nap, szerelmem,
És mély, miként az óceán.
Mert legdicsőbb te vagy a földtekén,
Szebb, mint az égnek minden csillaga;
A mennyet én már itt megízlelém,
Az én szerelmem az élet maga.
Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölsz bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörű ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól.
Ma este hazafelé menet belefutottam egy utcai balhéba. Egy kocsma előtt két férfi dulakodott, többen részegen buzdították őket. (...) És én mindeközben csak egyetlen dologra tudtam gondolni: arra, hogyan ível felfelé a szád sarka, amikor elmosolyodsz. És az a hihetetlen érzésem támadt, hogy abban a pillanatban te is éppen rám gondolsz. Tudom, hogy ez különösen hangzik. Talán a színházra gondoltál, vagy a gazdasági válságra, vagy arra, hogy vegyél-e pár új függönyt. De ennek az őrült életképnek a kellős közepén hirtelen rájöttem, hogy ha van valakid, aki megért, aki vágyik rád, aki önmagad javított kiadását látja benned - ez a legcsodálatosabb ajándék. És még ha nem is vagyunk együtt, a puszta tudat, hogy számodra én vagyok az a valaki, az egész életet jelenti nekem.
Múlt éjjel egy ismeretlen férfiról álmodtam, ő volt a férjem. Csak vele tudtam magányos lenni, előtte voltam nyitott, egészen nyitott, egészen előtte, egészét egészen magamba fogadtam, és körülzártam a közös boldogság labirintusával. Tudom, hogy te vagy az.
Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid. Hogy tudott fájni minden ékezet, minden magánhangzó, mind megütött és bántott, és mégis, úgy szerettem őket, annyira, ahogy téged.
Felajánlhatom neked az életemet, de nem lesz hosszú élet. Felajánlhatom neked a szívemet, de nem tudom, hányat fog még verni. Viszont annyira szeretlek, hogy reményeim szerint nem fog érdekelni, ha önzőségemben arra vágyom, hogy a hátralévő napjaimat, akármennyi is van még belőlük, boldogan éljem le veled. A férjed akarok lenni (...). Soha nem akartam ennyire semmit életemben.
Szeretlek! Légy szívvel szívemhez kedves.
S jaj, ne taszíts el, nem teheted,
hogy lerázd válladról szegény fejemet.
Szerelem hite kell, szerelmes szeretet,
az kell e főnek. Anyámtól kenyeret
kérhettem így, ahogy most tőled
kérem: ne hagyd el jövendőmet.
El akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.
Csak higgyen az erényben, de áldozza föl nekem e hitét, borzadjon el bűneitől, de mégse legyen megállása; vegye űzőbe az ezerarcú rémület, de ne tudjon menedékre lelni, sem rajtuk úrrá lenni, csak az én ölelő karjaim között. Akkor aztán, nem bánom, ha azt mondja: - "Imádlak!", mert az összes asszonyok közül neki egyedül lesz joga ezt mondani.