Vallásos idézetek
Sose tudtam megérteni, miért tartjátok nagyobb ügynek, ha egy ember úgy tud viselkedni, mint egy Isten, és miért arra vagytok büszkék, ha egy Isten válik emberré.
Kereszténység dolgában nem lehet túlzásról beszélni. Miféle túlzásról lehet beszélni egy olyan tanítás követéséből, amely azt parancsolja, hogy ha az egyik orcádat megütik, tartsd oda a másikat is, és ha elveszik a köpenyed, add oda az inged is?
Mielőtt az ember felfedezte az űrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékműveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?
Három dologért adok hálát Istennek minden nap: azért, mert megengedi, hogy megismerjem munkáját; azért, mert a sötétségben meggyújtotta számomra a hit lámpását; és legfőképp azért, mert vár rám egy másik lét tele életörömmel, virágpompával és mennyei dallamokkal.
Húszéves korában az ember racionalista. Bízik az elme és a dialektika mindenhatóságában, és éppen ezért, ha jobb lélek lakik benne, hajlandó Krisztusban is megbecsülni a tanítót. Harminc éves korában - mindig az ember életútjának átlagállomásairól szólok - jő a megemberesedés, a teljesség vágya, és akkor sokan rátalálnak Krisztusra, a nagy átalakítóra és királyra. Csak az élet felén túl, úgy negyven éves kora körül és még később ébred az ember a tulajdon megélés megrázó erejével bűntudatra; és akkor kezdi lelke legmélyéből áhítani és érteni Krisztusban a Megváltót.
A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni". Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.
Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok...
taposunk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz korok felett és föld felett.
Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
A vallásos hithez általában erős érzelmek és mélyen gyökerező meggyőződések kötődnek. Az ateisták is kitartóan ragaszkodnak nézeteikhez, amelyek a vallásos hithez hasonlóan meghatározzák az élethez való hozzáállásukat. Bár tagadják Isten létét, meggyőződésük a vallásos hithez hasonlóan szerepet játszik az életükben. És mivel a vallásos meggyőződés kihat az élet valamennyi területére, rendkívül fontos, hogy felmérjük, spirituálisan összeillünk-e partnerünkkel, mielőtt a házasság mellett döntenénk.
Sokan úgy nőnek fel, hogy sohasem vizsgálták meg saját hitrendszerüket. Buddhistának, hindunak, vagy éppen kereszténynek vallják magukat, pusztán azért, mert buddhista, hindu, vagy keresztény családban nevelkedtek - azaz kulturálisan buddhisták, hinduk, vagy keresztények. Ők maguk nem gondolták át az adott vallás alapvető tanításait. Mivel nem magunk választjuk meg a családot, amelybe születünk, a vallási környezetünket sem mi választjuk meg. Felnőttként azonban felelősek vagyunk azért, hogy számot vessünk életünk valamennyi területével.
Az Írás első forgatásakor nem úgy gondolkoztam, ahogy most beszélek. Akkor úgy láttam, hogy a Szentírást Cicero nagyszerű könyvével egy napon említeni sem lehet. Tudós gőgömnek nem tetszett benne a szerénység, viszont értelmem nem tudott behatolni mélységeibe. Pedig ez a könyv olyan, hogy együtt nő azzal, aki gyermeklélekkel kezdi olvasni; én azonban felfuvalkodott és tetszelgő nagyságomban magamhoz méltatlannak ítéltem, hogy gyermekké alacsonyuljak.
Ez a könyv soha be nem csukódik, ez az írás soha fel nem göngyölődik előlük, mert te vagy könyvük, írásuk örökké; mert magasra emelted őket írásod erőssége fölé. A Szentírást a lent lakó emberi nem gyöngesége fölé rendelted, hogy legyen mire föltekintenie, s megismernie könyörületességedet, amely az idők beláthatatlan folyamán keresztül folyton tanúságot tesz rólad, az időknek is alkotómesteréről.
Az emberi tudomány olyan, mint létrehozója, az ember: mulandó. Ezért van az, hogy minden tudományszak örökös hullámzáson, változáson - korszerű kifejezéssel - "fejlődésen" megy keresztül; a Szent Szellem beszéde azonban nem változik, mert magától a változatlanság atyjától, Istentől származik (...). Az isteni tudományoknak egyetlen "tankönyve" van, a Szentírás, tanítója a Szent Szellem, a tanítás tárgya is mindig ugyanaz!
Jézus megjárta a halált azért, hogy bennünket is átvezessen a halálon, abba a dicsőséges világba, amely még azon is túl fekszik.
A kereszténység egyik legalapvetőbb tanítása ez: Isten úgy döntött, hogy közénk jön. Ahelyett, hogy arra várna, hogy mi találjuk meg őt, Ő jön el hozzánk. Egyesek azt képzelik, a vallás olyan, mint amikor valaki egy létrán mászik felfelé, hogy megtalálja Istent. A keresztyénség ezzel szemben arról beszél, hogy Isten maga ereszkedik le hozzánk, s azután örvendezve hazavezet minket.