Vallásos idézetek
Lehetséges persze, hogy valaki egyszerre tudós és hívő ember, de úgy vélem, hogy a szó legmélyebb értelmében vett tudós nem lehet ilyen.
Ritkán ismerik be azt az igazságot, hogy a társadalom vezető személyiségei - a politikusok, értelmiségiek, a civil szervezetek és az egyházak vezetői - közül a tudósok igazából azok, akik elvezetnek minket az ígéret földjére. Noha gyakran tartják úgy, hogy a vallási csoportok nyújtanak morális és etikai iránymutatást számunkra, valójában ők is csak követik a tudományt - és nem vezetik.
Minimális pénz, de mindenképpen pénz kell hozzá, hogy a vallás diadalmaskodjék, mint ahogy a papok is csak teli bendővel tudják hitvallásukat hirdetni, és hitüket meggyőződéssel átforrósítani.
A templomba járás nem tesz jobban kereszténnyé, mint a garázsba járás autóvá.
Hitben élni sokkal biztonságosabb és boldogabb dolog, mint érzéseinkre támaszkodni. A szőlővesszőnek jobb a szőlőtőkén, mint ha attól elszakadva élne. Nagyszerű és szent dolog az Úr Jézushoz ragaszkodva élni.
Bertrand Russelnek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy ha az ember teljes és természetes szabadságot kapna - szabadságot ettől az úgynevezett "lelkiismerettől" és moráltól -, és segítenék, hogy egy egységes és természetes lénnyé, azaz intelligenssé és értelmessé válhasson, olyanná, aki saját fénye szerint él, nem pedig mások utasításai alapján, akkor az úgynevezett vallások mind eltűnnének a földről. Én tökéletesen egyetértek vele ebben. Az úgynevezett vallások minden bizonnyal eltűnnének a föld színéről, ha az emberek nem szenvednének; akkor nem keresnék a megváltást. De Bertrand Russel továbbmegy, és azt is mondja, hogy ezzel maga a vallás tűnne el a föld színéről. Ebben nem értek vele egyet. Az úgynevezett vallások eltűnnek, de épp azért, mert az úgynevezett vallások eltűntek, végre, első ízben megjelenhet a valódi vallás. Nem lesznek keresztények, nem lesznek hinduk, nem lesznek mohamedánok - és csak ekkor jelenhet meg egy újfajta vallásosság a földön. Akkor az emberek saját tudatuk szerint fognak élni.
A vallás nagyon nagy mértékben különbözik az erkölcstől. Az erkölcs igen közönséges, világi, középszerű; az erkölcs nem juttat téged a legvégsőhöz, nem isteni eredetű. Az erkölcs pusztán egy társadalmi stratégia. Ezért lehet az, hogy ami jó az egyik társadalomban, az rossz a másikban; ugyanaz a dolog, ami Indiában jónak számít, Japánban elítélendő. Ugyanaz a dolog, amit ma jónak tartanak, holnapra már lehet, hogy rossznak számít. A moralitás egy társadalmi melléktermék, egy társadalmi stratégia a te rendszabályozásodhoz. Az a te belső rendőröd, egy bíró, aki benned csücsül - ez egy ügyes fogás a társadalom részéről, hogy bizonyos eszmék, melyeket rád szeretne erőltetni, hipnózisban tartsanak. Például ha te egy vegetáriánus családba születtél, akkor számodra a nem vegetáriánusok a legnagyobb bűnözők.
Még ha elveszítesz is mindenkit (...), a szerető Isten akkor sem fordít neked hátat.
Jézus tanításának alapgondolata; a közvetlen párbeszéd helyreállítása az ember - Isten fia - és a teremtő Isten között.
Amikor a vallásgyakorlatból hiányoznak a szellemi dimenziók, a szertartás üres formalitássá, külső dísszé, valójában teljesen szükségtelenné válik. Minden jelentés elvész belőle, rutinból végezzük, már nem más, mint időtöltés, unaloműző játék.
A kereszténység talán az egyetlen világvallás, amely hiszi, hogy Isten testté lett. Azt kellene gondolnunk, hogy ha egyáltalán van vallás, amely pozitív módon viszonyul a testhez, akkor az csak a kereszténység lehet. (...) Mert nyilvánvalóan az anyagi világ az istenivel való találkozás helye. És mégis botrány ez; és még csalódást is okozott nekünk, hogy ez esetleg így lehet. Sokkal inkább felmennénk a mennybe, mintsem hogy Isten megtestesüljön.
A férfi spiritualitás előnyben részesíti az akciót a teóriával szemben, a közösség szolgálatát a vallási és teológiai vitákkal szemben, az igazság kimondását a társadalmi illemmel szemben. A harmóniánál többre becsüli az igazságosságot. E kiegészítő férfi erények nélkül túlságosan "nőies" a spiritualitás (rossz értelemben!), ugyanis túl sok bensőségesség és a viszonyok iránti túl nagy érdeklődés jellemzi; a spiritualitás ilyenkor tisztázatlan érzelmeknek és az önmagunkkal való állandó foglalkozásnak a mocsara.
A vallási tanítás a nevelés alapja, ezzel szemben a mi keresztény világunkban azt tanítják, amiben senki sem hisz. A gyermekek megérzik és látják ezt, és nem csak azt nem hiszik el, amit tanítanak, hanem annak sem hisznek, aki tanítja.