Idézetek a szabadságról és a társadalomról
Gyakran érzem magam úgy, mint egy sziklának rohanó vonat kalauza, aki fel-alá rohangál a kocsikban az embereket figyelmeztetve, hogy szálljanak le, még mielőtt túl késő lesz, de azok csak csodálkozva bámulnak ezen a nyilvánvaló zagyvaságon. Nem szabadíthatunk fel senkit, aki nincs meggyőződve arról, hogy szüksége van a felszabadításra.
Minden jobb- és baloldali diktatúra ellen megmaradni a szellemi szabadság hívének, védelmezőjének: ez a szellemi ember örök feladata.
Egy demokratikusan legitim állam polgáraként az embert ugyan kötik a törvények, de alapjában véve szabad.
A forradalmak azok a botrányos időszakok, amikor az igazság meztelenül járkál az utcán, de a rendőrség nem mer beavatkozni.
Az igazi emberhez méltó élet csak azután kezdődik el, miután többé már nem kell a puszta fennmaradásért küzdenünk, és többé már nem a külső kényszerek irányítják az életünket.
Ma már nincs szabadság. A bírót nem köti úgy a törvény, mint ahogy a szíveket és lelkeket megköti ma a divat, a közhangulat, a társaság szokásai, s a tudományok tantételei. Ahogy megszokott módon kell öltözködni: épp úgy megszabott módon kell gondolkozni. Sőt még érezni is. Minden érzésre van műszó, minden műszónak van tudós meghatározása, s minden cselekvésnek szigorú törvénye. A gyermeket attól kezdve, amikor már futni tud, mindezek szigorú megtartására oktatják. Mintába gyúrják az agyagot, hogy szabályos tégla legyen belőle. Ily téglából áll az épület. S mintába gyúrják az emberi lelket, hogy rendes közpolgár legyen belőle. Ezekből áll a korszerű társadalom.
Emberi szem nem láthat annál nagyszerűbb alkotást, mint a demokrácia. Engedjük uralkodni a szabadságot!
A politika azért lehetséges, mert az ember szabad; szabad a választó és szabad a politikus is.
Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szorítják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szivünket.
Vannak bizonyos sztereotípiák, amiket ráhúzunk a nemekre, ezáltal megfosztjuk az egyént a szabadságtól és a cselekvőképességtől.
Ne beszélj a szabadságról. Beszélnek róla elegen. Szabadság itt, szabadság ott, ezt harsogják. De mi az ördögöt kezdhetsz a szabadsággal, ha nincs egy vasad se, nincs munkád, te vagy a legszabadabb a világon, de mit érsz vele? Elindulsz. De hova mész? És hogy? A hajléktalanok a legszabadabbak a világon, s mégis megfagynak a parkban egy padon. (...) Tudod, hány seggfej halt meg a szabadságért, miközben azt sem tudta, hogy mi az? Egyedül tudod ki szabad? Akinek van pénze. Azok igen.
Véges térben egy kritikus érték fölött a szabadság csökken, ahogy a létszám nő. Ez ugyanúgy érvényes az emberekre egy bolygó ökoszisztémájának véges terében, mint a gázmolekulákra egy lezárt edényben. Az embereket illetően a kérdés nem az, hogy hányan maradhatnak életben a rendszerben, hanem hogy miféle életet élhetnek azok, akik megmaradnak.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.