Idézetek a társadalomról és az önismeretről
Megtanultam hallgatni és elfordulni. Befordulni. Nézni, és nem látni. Mint mindenki más. A közös tett megnyugtatóan felkavaró.
Egy totalitárius rezsim polgárai akkor tudnak meg a legtöbbet magukról, ha azokhoz fordulnak, akiknek munkája az országuk elleni kémkedés.
Tényleg kell egy nagy ház, egy gyors autó és ezer gyönyörű szexpartner? Tényleg szükségem van ezekre a dolgokra? Vagy csak belém nevelték, hogy akarjam őket? Ezek a dolgok tényleg jobbak, mint azok, amelyekkel már rendelkezem? Vagy csak belém nevelték, hogy mindig elégedetlen legyek azzal, amim van? Talán valami varázslat hatása alá kerültem, ami azt sugallja, hogy soha semmi nem elég jó?
Minden csak erről szól: jobb, nagyobb, szebb, hatalmasabb, gazdagabb, híresebb. Annyira lefoglalnak minket a külsőségek az életben, hogy elfelejtjük, minden erő belülről jön. Meg kell tanulnunk, hogy befelé kell tekintenünk, és amit belül találunk, annak örülhetünk igazán. Hol van odakint a boldogság?
Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni.
Sohasem szabad az első gondolatra hallgatni! Soha. Mert az a beteg társadalom által belénk nevelt reflex.
Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe se jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva rohanunk el önmagunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszer csak összeroppanunk e sok fölös teher alatt.
Gyakori, hogy az emberek azzal próbálják védelmezni az előítéleteiket, hogy ösztönöknek nevezik őket.
Az ember azonban csak akkor dönthet a saját útja mellett, ha azt tartja a legjobbnak a maga számára. Ha valamilyen más utat jobbnak tartana, akkor azt élné és fejlesztené a saját útja helyett. A többi út erkölcsi, társadalmi, politikai, filozófiai és vallási természetű konvenció. Az a tény, hogy a konvenciók mindig virágoznak valamilyen formában, azt bizonyítja, hogy az emberek elsöprő többsége nem a saját útját, hanem a konvenciót választja, s ennek következtében nem önmagát fejleszti, hanem egy módszert, s vele a saját teljességének rovására egy kollektívumot.
Melyik a legjobb kormány? Az, amelyik megtanít minket saját magunkat kormányozni.
Jegyezd meg jól: bármilyen bűzös és bármilyen ocsmány is legyen az állati dög, amit az útszélén látsz, senkinek sem használsz azzal, ha belerúgsz. Mindössze a cipődet szennyezed be vele.
Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.
Sok út van, amit követhetünk az életünk alatt, de a nagy többség azt választja, hogy követi a csordát a széles és könnyen járható, kikövezett úton, ami csak spirituális középszerűséghez és stagnáláshoz vezet. Az út végén nem hagynak nyomot a létezésük mögött, és egyszerűen feledésbe merülnek. Mint a marhák, követik az előttük álló egyedet, kevés fogalommal arról, hogy mit is csinálnak, és egyenesen besétálnak a semmiségbe. Azért választják ezt az utat, mert ez ajánlja számukra a legkevesebb ellenállást és a legkényelmesebb életet.