Szülőséggel kapcsolatos idézetek
A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.
Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.
A második gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos.
Itt a legjobb alkalom, hogy egy okos szót mondjak minden szülőnek, akinek serdülő fia van. Ha csak tudja, kutassa ki, mire van kedve és ha rátalált, az istenért, de meg a gyerekért is: töltse a fiú a kedvét. Senki szülő ne kényszerítse a gyermekét arra, amit nem a gyerek kíván, hanem ő. Az ő életéről van szó, ő éli a maga életét. Megvan rá minden valószínűség, hogy boldogul, ha komoly törekvés él benne, és követheti vágyait.
Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett adja a gyermekének. "Tessék körülnézni a kisfiam szobájában - mondja -, mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki...?!" Én tudom, gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek minden szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a gyereknek.
- Szerintem ha a gyerekek felnőnek, az ember szakadjon el tőlük, vonuljon a háttérbe, kényszerítse őket, hogy felejtsék el.
- Kényszerítse? Ez egy kissé drasztikus, nem? A kényszer mindig helytelen, akármilyen irányba hat.
Szüleinket számtalan dologért hibáztatjuk: nem megfelelő önbecsülésünkért, szerelmi problémáinkért, vagy akár azért is, hogy szeretjük a hagymát. Mígnem egy idő után rádöbbenünk, hogy ők is emberek, és ez a tény minden siránkozásunk ellenére sem fog megváltozni. Végül is, ők megtették, amit megtehettek.
A szülőknek vagy kapcsolatuk van a gyerekkel, vagy szabályokat állítanak fel. Ha van kapcsolat, akkor szabály nem kell, ha nincs kapcsolat, akkor szabály kell. De sajnos nincsenek szabályok arra, hogy mi a jó és mi nem. El kell határozni dolgokat, az pedig szerencsejáték. Minden elhatározás egy fogadás. Amikor tiltasz, arra fogadsz, hogy az jó. Hogy mi jön be, nem tudom.
A világvégén örömről beszélni,
Tolvajoktól alamizsnát kérni,
De én megteszem,
Mert érted, fiam, megéri.
Megtanítlak emberként élni!
Gyakran többször is megismételt vizsga szükséges, hogy megkapjuk az autóvezetői jogosítványt! Pedig csak egy motorral felszerelt tárgyat irányítunk. De ki ad előre KRESZ-könyvet, ki ismerteti az útjelző táblák halmazát, mielőtt szülővé válunk? Pedig mennyivel kanyargósabb az út, mint a négy kerék alatt. És hosszas navigálás kell, nehogy súlyos karambol történjen az élet térképén.
Arra is gondolni kell, hogy a nevelésnek milyen nagy befolyása van az emberekre. És erre a nevelésre nemcsak a szülőknek, a tanítóknak, a legközelebbi rokonoknak van befolyásuk, de a kívülállóknak, idegeneknek is. Ott van az élet ezernyi eseménye, ami sokkal nagyobb befolyást gyakorol az egyes emberekre, mint a tulajdonképpeni nevelés. Egyetlen színházi est, egyetlen rossz könyvnek az olvasása, egyetlen erkölcstelen kép a szülői nevelés minden eredményét leronthatja.
Milyen hihetetlen az a tudat, hogy valaki beléd költözött, a lehető legrejtelmesebb és legmegfoghatatlanabb módon. Tökéletes ifjú méhemben egy tökéletes pete egyesült egy tökéletes spermiummal, majd gyönyörű sejtcsoporttá alakult, ami osztódások során át azzá az emberi lénnyé fejlődik, aki (...) senkivel nem lesz összekötve, csak velem, egy puha zsinór meg a természet törvénye által.
Az ember nem viszolyoghat a saját gyerekeitől, elvileg szeretnie kell őket, legyenek akármilyenek, akkor is, ha mások, mint amilyennek az ember kívánná őket.
Isten szíve szerint való férfi. Ilyen ember akarok lenni én is. Ilyen apa. Isten szívét akarom megmutatni a gyermekeimnek. Isten feltétel nélküli szeretetét és elfogadását. Az Ő szentségét és tisztaságát akarom tükrözni. Igazságos és megbízható apa akarok lenni. Aki vigasztalást és menedéket nyújt a gyermekeinek, mint Isten is az övéinek. Gyermekeim barátja akarok lenni, ahogy Ő is az. Úgy akarom fegyelmezni őket, ahogy Isten fegyelmez minket. Meg akarok nekik bocsátani, ahogy Ő is megbocsát. Azt akarom, hogy tiszteljenek engem, és tiszteljenek másokat is...
Egyértelmű, hogy a huszonegyedik században apának lenni olyan kihívás, ami a végletekig igénybe veszi egy férfi erejét...