Szomorú idézetek
Széthullok mint a farost
puha forgács az arcom
várom a hajnalt kisiparost
végre összeragasszon.
Kényelmesen boldogtalanok vagyunk. Mértéktelenül sokat eszünk, iszunk és szeretkezünk, hogy ellensúlyozzuk a bennünk felgyülemlett feszültséget, miközben látókörünk tágításáról vagy elménk magasabb szintekre juttatásáról ábrándozunk.
Cepeltem a búmat,
vittem szakadatlan.
"Sirj", mondta a holdfény
s én sírvafakadtam.
És boldogok a fellegek,
Mily könnyű mind! Mind fenn lebeg!
Milyen halványan lengenek!
Álomraj és sóhajsereg,
Ha emberszívből felremeg,
Nem ily szelíd. A szív beteg.
Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.
Nem vagyok én gyökeres fa, virágzó,
Hanem vagyok letörött ág, fonnyadó;
Nem vagyok én az örömnek rózsája,
De vagyok a szomorúság gyászfája.
Mi haszna neki a csillagokat nézni, ha nem tud velük beszélni? Valami nagy teher úgy nyomja a szívét, valami nagy sebben úgy vérzik a lelke. Tán ha kiönthetné azt a nagy keserűséget, ha elpanaszolhatná, megkönnyebbülne utána. De amilyen nagy a puszta, olyan üres.
Elbúcsúzott a háztól és azoktól, akiket szeretett, nem nézett vissza (...). Minek azt látni, mint lesz egyre kisebb, egyre távolibb minden és mindenki?
Az ég mindennek bőven osztogat
örömet s bánatot.
De szívet, mely magától így gyötrődjék,
mint az enyém, még senki sem kapott.
A dolgok megtörténnek. Soha nem egyetlen pillanat műve, tudom jól, de mindig van egy pont, ahol átfordulnak. Nap mint nap megbántják az embert, a kis fájdalmak felhalmozódnak, összeadódnak, és ezt észre sem vesszük egészen addig, amíg egy napon aztán arra ébredünk, hogy a szívünk szétreped a nyomástól.
A kesergés azt bizonyítja, hogy leragadtunk a múltban. De csak egy életünk van, ne pazaroljuk el.
Az ember olykor úgy tud vágyakozni,
hogy égetőbben már nem is lehet.
Minden csak bánatát képes fokozni,
s fájó filmszalag lesz a képzelet.