Idézetek a sorsról
Minden út a végzet útja, kivéve egyet: a magunkét; következésképp ki-ki járjon a maga útján.
Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így működik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.
Az ember saját maga formálhatja a sorsát, úgy, ahogy akarja. Ha valaki tudatosan, nagyon akarja a boldogságot, akkor ki is verekszi magának.
Csak egy papírvékony különbség van a tömegek és az őket vezető néhány ember között. Az egyik csak remél, a másik döntést is hoz. Mindent egy lapra tesznek fel. És készen állnak mindent elveszíteni, ha úgy hozza a sors.
Az élet egy angolkeringő, mit eltáncolsz a sírig. Sorsod csupán attól függ, hogy kivel táncolod végig!
Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat.
Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása.
Sorsod, hogy élsz, hogy vagy, hogy olyan vagy, amilyen; olyan a tested, a lelked, a személyiséged, olyan a tehetséged, a vágyad, a szenvedélyed - vagyis a szereped... Hogy azok az embertársaid vesznek körül, akikkel életed drámáját jól-rosszul el kell játszanod: apád, anyád, testvéreid, gyereked... Mind a te játékostársaid!... De még a szomszédod, az idegenek, sőt a halálos ellenségeid is!... A kör igen széles, mert a tér nagy: ne feledd, hogy ez világszínház!
Sorsunk egy nagy távlatú, sok életen átívelő, külön-külön is értelmes, mégis összefüggő, kozmikus életterv. Életkörről életkörre terel a teremtés ősdrámájának megoldása felé. Azt akarja, hogy a Világosságod győzzön a Sötétség felett.
Milyen furcsán is van berendezve ez a mi világunk (...). Milyen különösen, milyen megfoghatatlanul játszik velünk a sorsunk! Megkapjuk-e tőle valaha is, amit kívánunk? Elérjük-e valaha is azt, amiért készek vagyunk minden erőnkből küzdeni? Dehogyis! Minden éppen ellenkezőképpen történik.
A jövendőjét senki sem tudhatja; úgy lebeg előttünk, mint az őszi köd, mely felszáll a mocsárból. Ész nélkül szálldosnak benne fel s alá íveket rajzoló szárnnyal a madarak és nem ismerik fel egymást, a galamb az ölyvet, az ölyv a galambot, és egyik sem tudja: távol jár-e a haláltól vagy közel jár hozzá szárnya.
Az ember az marad, aki volt. A szabadság mindig csak jövő idejű. A múltban már nem lehet megtalálni. Senki sem választhat másik múltat magának. Mindennek, ami megtörténik, úgy kellett történnie, ahogy történt.
Amikor lemondunk valamiről, ami nagyon fontos nekünk, abban reménykedünk, hogy az univerzum majd megjutalmaz minket önzetlen tettünkért. Habár nem mindig a sors jutalmaz meg minket. Néha előfordul, hogy a közelünkben lévők teszik. Ha szeretsz valakit, szabadítsd fel!