Idézetek a sírásról
Siratom, hogy sírsz,
De én Éjszaka vagyok
S a reggelre fogom rá a könnyeimet.
Siratlak, mert élsz,
Siratlak, mert bőszen kutatod
Sírnivalódat,
Siratlak, mert az enyém vagy,
Siratlak, mert másként nem lehet,
Siratlak, siratlak, siratlak.
Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk.
Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
És én úgy állok partja meredekjén,
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
És a szemem lehúnyni sem merem,
Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
És elzsibbaszt egy szörnyű félelem;
És a szememet kinyitni is félek.
És úszni kellene és nem merek,
Hiába hívnak messze tengerek;
Csak reszketek, vacogva reszketek.
A síráshoz - akárcsak a szeretethez - egyszerre kell gyengének és erősnek lenni.
Lassan eltűnnek a kultúránkból a könnyek. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy férfi sírjon, s még egy nőt is "túlérzékenynek" kiáltunk ki, ha könnyekre fakad. Így tehát mindannyian magunkban sírunk, különben megkockáztatjuk, hogy esetleg gyengének vagy idegbetegnek neveznek.
S könnyek fakadnak szemeimből,
Kicsordulnak, patakzanak;
Ajkamra jőnek, egyre jőnek,
Kitörnek a panaszszavak.
S mikorra szívem összeroskad,
Mikorra könnyem mind kihull:
Többé nem érzek semmit - semmit
Az élet fájdalmaibul.
A könny végtelenül fontos nyelvezet. Vannak olyan pillanatok, amikor a szavak nem tudnak beszélni, csak a könnyek.
Nézd, én gyűlölöm, ki engem sírni lát,
Én eltemetném mélyen, amit érzek.
Nézd, én úgy szeretnék élni, mint a fák.
Ők úgy maradnak állva,
Ahogy éltek, s éltem.
Bármikor tudok sírni, ha akarok. Az érzések és gondolatok nemcsak "rám törnek", de néha ura is vagyok a lelki állapotaimnak. Nem úgy, hogy elfojtom, hanem úgy, hogy magam is elő tudom idézni őket. Ezzel többé-kevésbé mindenki így van, anélkül, hogy tudatában lenne. Mi azt hisszük, hogy hangulataink a külvilág hatásaitól függnek. Ez részben igaz. De tőlünk is!
A férfi, még ha senki sem látja, akkor sem pottyant könnyet... lenyeli a bánat minden cseppjét.
Ha ismernéd az emberi szív titkát, azt is tudhatnád, hogy gyakran olyankor gúnyolódik az ajkunk, mikor szégyelljük mutogatni lelkünk sebeit. Gúny és könny bújócskázó testvérek! A sírni szégyenlő gúnyolódik, amíg sokan látják, de ha magában marad, könnyei előtörnek.
Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás.
Még mindig nem sírt. Én már bőgtem volna. De a csajok könnycsatornájában több vegyi anyag van. Emiatt könnyebben sírunk, mint a férfiak. Becsszóra.