Reménnyel kapcsolatos idézetek
A remény (...) nem élvezet, nem gyönyör. A remény pusztán az elme trükkje, hogy megvigasztaljon, hogy meggyőzzön, hogy a ma elmúlt, de holnap minden rendben lesz. Ma szenvedtek, de holnap nem fogtok. Csupán álmodoztok, reménykedtek, ábrándoztok.
Előre, föl, miénk az élet
A széles földnek kerekén,
Szemünkben csillog az ígéret
És bennünk ring a jó remény!
Amit én érzek, az nem büszkeség, hanem egy másik bűn. Rosszabb az összes többinél, amelyek azonnali, heves és forró bűnök. Ez a bűn mélyen az ember belsejében van, és csendben, észrevétlenül rágja belülről, mint a borsóféreg a disznót. Ez a Nyolcadik Főbűn. Az, amit Isten kifelejtett. A Remény.
A csoda itt lakik közöttünk. Itt él velünk, itt jár közöttünk, veled van az utcán, a munkahelyeden, az otthonodban. Melletted ül az asztalnál, ott fekszik ágyadban, sorban áll veled a boltban. Mindenütt ott van. Nem látod, de ott van. És várja, hogy megszólítsd. Mert csak ennyit kell tenned. De te félsz tőle. Mert azt hiszed, megfoghatatlan, elérhetetlen, rejtélyes. Hogy nincs. Ezért lemondasz róla. Pedig csak meg kell szólítanod. Elmondanod neki, hogy mit szeretnél, mire vágysz. (...) És a Csoda teljesíti.
A tavasz nem csak önmagában szép, nem csak önmagáért szereted. (...) A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete. A ragyogó napsütésé, a melegé, az életé. Még nincs nyár, de már tudod, hogy jön, hogy az következik. Így a boldog várakozás ideje is a tavasz. És így kétszeresen szép. De van egy még szebb tavasz. Ami a szívedben, a lelkedben ébred. És ez a tavasz a legszebb, a legfontosabb. Mert ha a szívedben, a lelkedben tavasz él, akkor az ablakon túl lehet tél, lehet vihar, lehet bármi... ha kinézel, te csak virágzó magnóliát, nyíló virágokat, repdeső katicákat, csörgedező patakot látsz. Mert a lelkedből látod. A tavaszt. Szíved tavaszát.
Bármennyire is kétségbeejtőnek tűnik az életed, van remény! Amennyire pocsék körülmények között vagy, annyival jobb napok várnak rád. Nem számít, mennyire borzalmasnak tűnik a helyzeted, képes vagy fölé emelkedni. Ha csak sóvárogsz a változás után, azzal nem változtatsz meg semmit. Ha viszont úgy döntesz, hogy most rögtön a cselekvés mezejére lépsz, azzal megváltoztatsz mindent!
Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami. Egy napon kilép az álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik. Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba.
Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé.
Vársz valakire. Egy Angyalra. Szeretnéd látni szemeinek csillogását, vágysz erőt meríteni mosolyából, kívánod hallani hangját. Mert... de nincs "mert"... nincs magyarázat, nem is kell. Vársz rá, szükséged van rá. Igen, vársz rá. Az Angyalra. Az Angyalra, pici szárnyakkal. De nem érkezik. És szomorú vagy... Ám történik valami. Az Angyal küld valamit. Egy pici tollacskát a szárnyaiból. És már tudod, amit eddig is éreztél: gondol rád, fontos vagy neki. És már nem vagy szomorú... a pici tollacska szárnyakat ad... neked is.
A világon nincs tökéletes öröm, de tökéletes szomorúság sincsen, mert a legnagyobb szomorúságban is sóhajt az ember, és a sóhaj kellemes. Hálás vagyok a természetnek a sóhajért és sajnálom, hogy nem tudom, hányat sóhajtottam egész életemben. Szeretném megolvasni, és mindet külön megköszönni a jó istennek. A mély sóhajhoz föl kell emelni a fejünket, talán azért, hogy meglássuk az eget.
Mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már a léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerűnek, amit remél.
Mi a reményt kínáljuk... Gondoljon a szivárványra! Szép, de megfoghatatlan. A legáttetszőbb fátyol, egy égi ív. Ha egyszer átmehetnénk a szivárvány alatt, és megtudhatnánk, mi van mögötte... ki tudja, hátha a szivárvány a csillagok felé nyíló kapu? S mégis, mihelyt megközelítjük, a szivárvány szertefoszlik.
A remény olyan kívánság, melynek beteljesülésében bizonyos fokig bízhatunk. Reményünk szilárdsága vagy esendősége kizárólag bizakodásunk kisebb vagy nagyobb mértékétől függ, és minden remény tartalmaz kétséget is; mert ha bizakodásunk olyan fokra jutott, hogy minden kétséget kizár, akkor már bizonyosságról beszélünk, és kész ténynek tekintjük, amiben addig csak reménykedtünk.