Idézetek az otthonról
Azért itthon mégis más. Ha kinézek az ablakon, nem a szürke falakat látom, hanem a fákat. Még akkor is szépek, ha csupaszok. A fák tele vannak ígérettel, azt üzenik, hogy új hajtásokat hoznak, hogy zöldbe borulnak.
E szó: otthon, úgy hangzik, mint egy szép költemény, vagy mint az esküvői harangszó, de hangja ennél is lágyabb, kedvesebb és szívhez szólóbb. Legyen az nádfödeles kunyhó vagy pompás palota, egyre megy - a szülői ház, ha még oly igénytelen is, mindig szülői ház marad, mert a föld kerekségén semmiféle hely sem hasonlítható hozzá.
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.
Itt a gépezetben több homokszem is van, ha már nem nagyobb a homokszemnél is, ami akasztja a jogos élet folytonosságához szükséges lakhatást.
Az erős középvállalkozótól a szegényes, többgyermekes családanyán át, az egyetemi végzettségűtől az egyszerűbbnek vélt kétkeziig, mindenki egy láncszem az otthontalanok táborában.
Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.
Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük, követjük a hagyományokat, és megosztjuk egymással azokat a dolgokat, amelyekről úgy érezzük, valahová tartozunk. És végső soron valójában mindannyian csak az otthonunkat keressük.
Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni. Mert az otthon egy érzés. (...) Egy érzés, amit nem tudsz felépíteni, berendezni, vásárolt tárgyakkal felékesíteni. Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle. Vele, mellette mindenütt otthon vagy.
Egy ház nem otthon, ha a gyerekeknek és a kutyáknak tilos bemenni a nappaliszobába.
Ma már nem elég, ha egy férfi jó családfenntartó. Ha a nő is megkeresi a család fenntartásához szükséges pénzt, akkor a férfinak az igazságosság elve szerint ugyancsak hozzá kell járulnia az otthoni munkához.
A ház a par excellence emberi világ. A mi világunk, mert mi építettük. Emberi mértékkel mérve a ház építése az, ami legközelebb esik a világ isteni teremtéséhez. Az otthonomban én vagyok a teremtő és az úr. Én mondom azt: legyen világosság, és valóban a következő pillanatban kigyulladnak a fények. Én határozom meg a napot és az éjszakát, én tűzöm ki a csillár csillagjait ebben a mikrovilágban. Nemhiába van a háznak és szobának "mennyezete". Az én házam az én univerzumom. Az, hogy én a házamból látom a világot, és a világ nem lát engem, már-már isteni helyzet és hatalom.
A ház az ember első világa. Mielőtt "belevettetik a világba", az ember belehelyeztetik a bölcsőbe.
Sok civilizációban tekintették az épületeket, elsősorban az otthonokat és a fontosabb középületeket a világ közepének, amelyek így e központi helyüknél fogva a biztonság és a jelentőségteljesség érzésével töltötték el lakóikat.