Érzelmekkel kapcsolatos önismereti idézetek
Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe.
A dühből és gyűlöletből, ami oly sokáig uralta a szívemet, már csak néhány halvány nyom maradt. Olyan volt, mint a vihar, amely úgy tombol, mintha itt lenne a világ vége, aztán egyszer csak véget ér, és sietve tovább áll.
Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.
Hirtelen megéreztem, hogy mi az odatartozás az emberen túlihoz, mi a felbonthatatlan szövetség az ember és a művészete, az eszme között, s hogy ehhez képest mennyire lényegtelen minden más epizódja az életnek. Rájöttem, hogy legjobban arra kell vigyázni, hogy ki ne száradjon az ember szíve.
Úgy érezte, hogy gyűlöli a fiatalembert, pedig nem gyűlölte. Maga sem tudta még, hogy mennyire szereti.
Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
Ő tudja magáról, hogy buta, műveletlen, azt is, hogy csak szépséggel nem sokra megy, de ez most mind nem érdekes, ő szeretni tud, olyan ragaszkodással és hűséggel, akár az állatok, szeretni akar.
Nálam már máskor is megtörtént, hogy idegességemet nevetéssel oldottam fel. Tulajdonképpen sírni szerettem volna, de nem jöttek könnyeim, hát akaratom ellenére nevettem.
Már régen megértettem, hogy ha be akarom gyógyítani a sebeimet, először is bátran szembe kell néznem velük. És megtanultam megbocsájtani magamnak és jóvátenni a hibáimat. De amióta utazgatok, úgy érzem, mintha egy óriási fejtörő előtt állnék, amelynek darabjai lassan kezdenek összeállni: szeretet, gyűlölet, önfeláldozás, bocsánat, öröm, boldogtalanság.
- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyűlölje?
- Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.
Ha az ember megvizsgálja a saját érzéseit, egyértelműbbé válik, milyen zavarosak és ellentmondásosak is azok.
A szívem olyan, mint egy nagy üres táska, strapabíró táska, elképesztő, mi minden beleférne, de akkor sincs benne semmi.
Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni.
Amik vagyunk, amit tudunk, ami a mienk, azt szegényesnek, szürkének, elégtelennek és unalmasnak érezzük; amik nem vagyunk, amit nem tudunk, ami nem a miénk, éppen az után epekedünk irigy vággyal, amely szeretetté válik attól való félelmében, hogy gyűlöletbe csaphat át.