Önismerettel kapcsolatos idézetek
Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.
Jobban szerettem, ha irányítanak, jobban szerettem azzal áltatni magam, hogy csak szenvedő alanya vagyok az eseményeknek. Inkább nosztalgiáztam vagy álmodoztam. Azt sokkal könnyebb volt...
Kellenek a béna tulajdonságok! Ha nem ismerjük meg őket, és nem mondjuk ki soha, hogy tudnánk változni?
Mindennél jobban szerettem őt. Mindennél jobban... Nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni... Legalábbis azt nem, hogy én ennyire... hogy ennyire képes vagyok szeretni. A sok fogadkozás, álmatlanság, pusztító szenvedély, azt hittem, ilyen csak másokkal történik. Egyébként már magától a szótól, szenvedély, ettől is kiráz a hideg.
Dolgoztam. Dolgoztam látástól vakulásig, folyton. Ebbe húzódtam vissza, ez volt az én mentsváram, az alibim. Alibi, hogy ne kelljen élni. Mert azt nem nagyon szerettem, élni nem volt túl jó. Volt egy olyan érzésem, hogy én ahhoz nem értek. Ezért feladatokat adtam magamnak, kásahegyeket emeltem, hogy át kelljen rágni magam rajtuk. Jó magasakat. Meredek lejtőket, hogy mászni kelljen. Aztán gyerünk, nekigyürkőztem. Legyőztem az akadályokat és gyorsan kerestem újakat. Különben még csak különösebben törtető se voltam, nem volt hozzá elég fantáziám.
Olyan vagyok, mint a srác a szomszédból, aki eldöntötte, hogy egy nap majd lázadó lesz. Nos, én egy édes kis lázadó vagyok.
Az egyedüllétnek gyakran érzem szükségét. Egész jól érezném magam, ha szombat estétől hétfő reggelig otthon lehetnék egyedül. Így tudok igazán feltöltődni.
Mondd, mit ér a sorsod? nézz a tükörbe
és számolj el végre önmagaddal!
Végy hozzá erőt - ne lássa senki más.
És hidd el, hogy nem a tükör a hibás.
Ember vagyok: szeretet, jóság,
olykor bűn és alávalóság;
ember vagyok: pokol s a menny
hullámzik rejtekeimen;
ember vagyok: meghalok majdan -
ez büntetésem és jutalmam.
Miért vonzódom úgy hozzájok?
Mert ők lelkemnek rokoni,
Mely mindig új s új alakot vált
S mégis folyvást az egykori.
Lehet még másban szinte hozzám
A felhőt hasonlítani:
Vannak neki, miként szememnek,
Könnyűi és villámai.
Az emberek rettegnek attól, ami bennük van. Pedig csak ott találják meg azt, amire szükségük van.
Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak.
Gondolkodom, tehát vagyok... - Az ember egyedül van és tudatában van annak, hogy hiába minden, nem akad, nem lehet olyan társa, kinek elmondhatna bármit is abból, amit érez. Ekkor kínjában elkezd önmagával beszélni, de közben vigyáz, nehogy hangosan tegye, mert akkor bolondnak nézik. És mikor nagy önuralom révén eléri, hogy nem mondja ki maga elé gesztikulálva, amiket önmagának akar elmesélni, hanem egymás után magába raktározza - akkor megtanul gondolkodni. S akkor rájön, hogy ő megmarad! Pusztulása nem okvetlenül bizonyos. Azt hiszem, erre a megismerésre jött rá az a Descartes úr is. Férfi létére azonban szégyellte megmondani az igazat: gondolkodom, tehát megmaradok!