Oktatással kapcsolatos idézetek

Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni... A tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek.

Szókratész

Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (...) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.

Böjte Csaba

Ha az ember jó társaságban tanulhat, ahol a tisztelet tanárok és diákok között kölcsönös, úgy élvezheti munkáját.

Gerlóczy Márton

7

Nincs még egy szakma, amelyet szinte minden korban olyan erősen meghatározott volna az adott politikai, hatalmi konstelláció, mint a pedagógiát.

Nahalka István

Ameddig a társadalom jobbára konfliktusmentesen beilleszkedő, a fennálló viszonyokat kritika nélkül elfogadó, engedelmes állampolgárokat, szavazókat, munkaerőt vár el az iskolától, s csak kis számban kritikusabb szemléletű, kreatív embereket, addig az iskola nagyon nehezen tud megszabadulni az e helyzet által létrehozott korlátoktól.

Nahalka István

Mindenki láthatatlan drágakövet rejt magában, akármilyennek született, s ezt csiszolni, formálni kell.

Marlo Morgan

Az iskolairányítást nem (...) lehet másképpen megtanulni, mint megfelelő gyakorlat útján.

Pelham Grenville Wodehouse

0

Az iskola gyakorlat a jövőre. A gyakorlat tökéletesít. Senki sem tökéletes. Tehát minek a gyakorlat?

Billie Joe Armstrong

A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.

Böjte Csaba

Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas.

Richard David Precht

10

Van, hogy a tudás ösvényén való haladás önmagában és önmagától is kellemes, különösen, ha egy izgalmas labirintusokkal teli út végén önmagunkra találunk.

Richard David Precht

A tanári szakma állandó nyomást jelent, különösen középiskolai szinten. Az ember minden hét órából ötöt a színpadon tölt, és a világ legnehezebb közönségének kell játszania.

Stephen King

24

Iskolák. Világítótornyok, barátom! A jövő fényjelei! Száz és száz kis magot tartalmazó gubók, belőlük fog megszületni az új, a jobb, a bölcsebb.

Arthur Conan Doyle

5

Casanovát nem azért tekintette mindenki nagy nőcsábásznak, mert ilyen irányú diplomája volt, hanem mert látszott rajta, hogy valamit nagyon tud a nőkről. Üzleti gondolkodó sem azért lesz valaki, mert elvégzett egy ilyen irányú iskolát. Pont fordítva, azért megy valaki esetleg egy ilyen iskolába, mert amúgy is mindenki érzi róla, hogy valamit nagyon tud a gazdaságról.

Mérő László

Majdnem mindegy, hogy valaki a szaktudását konkrétan milyen területen szerezte, azt élete folyamán úgyis néhányszor valami egészen másba kell konvertálnia gyorsan változó korunkban. A 21. századi oktatás lényege egy jó minőségű alaptudás megszerzése valamiben és a konvertálás képességének kialakítása.

Mérő László