Idézetek a mindennapokról
Akiről a rendőrség azt hiszi, dugdos előlük valamit, arról addig nem szállnak le, amíg meg nem szerzik tőle.
Nincs olyan kirakat, hogy séta közben oldalra ne fordítsd a fejed, és a kirakatüvegben meg ne bámuld magad.
A valódi dolgok nem változnak. Még mindig a legjobb őszintének és igaznak lenni, hogy így kihozhassuk a legjobbat mindabból, amink van, hogy egyszerű dolgoknak örüljünk, és bátran viseljük, ha a dolgok rosszra fordulnak.
Hiába tudja az ember, hogy amit tesz, az őrültség, attól az még őrültség marad.
A napok egymás után suhantak, s minden naplemente az ő életéből vitt magával egy napot, minden földerülő reggel az ő életéből egy hosszú éjszakát. Néha elámélkodott: hát van kívüle még más is, aki érzi a sorsnak ezt a hallatlan erejű nyomását?
Az élet művészete egészen hétköznapinak tűnhet. A helyes látásmódban rejlik a művészet, a dolgok mögé látásban, pontosabban az eseményekben rejlő öröm meglátásában. A boldogság művészetét bárki megtanulhatja, gyakorolhatja. És akár most is elkezdheted.
A bölcsesség a mindennapi dolgokban, úgy vélem, nem egyszerűen abban nyilvánul meg, hogy tudjuk, mit kell tennünk; hanem abban, hogy tudjuk, mit kell előbb és mit később cselekednünk.
Semminek sincs értelme.
Ezt régóta tudom.
Ezért semmit sem érdemes csinálni.
Erre most jöttem rá.
A rossz szagok ugyanannyira jók, mint a jó szagok! (...) A rohadás az, aminek szaga van. De ha valami rohad, az azt jelenti, hogy lassan valami újnak a részévé válik. És az új valaminek, ami így keletkezik, már jó lesz a szaga. Ezért mindegy, hogy valami büdös vagy illatos, ez is csak az élet örök körtánca.
Mindenki kiválasztott, aki ahelyett, hogy azt kérdezné, "mit keresek én itt", úgy dönt, hogy azzal foglalkozik, ami lelkesedéssel tölti el, bármi legyen is az. Minden igazán lelkesen végzett munkában benne van a Paradicsom kapuja, a megváltó szeretet, a döntés, amely elvezet Istenhez.
Minél nagyobb terhelés alá kerülök, annál nagyobb az esélye annak, hogy fekete-fehér működésmóddal próbálok szabadulni a rossztól, amit belül élek át. Ez azt jelenti, hogy akkor járok jól, ha elég érett vagyok, ha bírom a belső feszültséget és az ambivalenciákat. Vagyis elfogadom, hogy képes vagyok egyszerre szeretni és gyűlölni. Egyszerre tartalak jónak és rossznak. Egyszerre haragszom és félek. Egyszerre akarom a vesztedet és a javadat. Egyszerre akarok veled lenni, és távol kerülni tőled. Amikor képes vagyok elviselni ezeket a kettősségeket, akkor vagyok a személyiségemnek egy olyan talaján, amelyen a megbocsátás lehetségessé válik. Ha valaki az átélt és megtapasztalt rosszal kapcsolatban nem tud ezekben az ambivalenciákban gondolkodni, akkor az nem azt jelenti, hogy őt olyan sérelem érte, ami megbocsáthatatlan, hanem azt, hogy ő a sérelmet nem képes megbocsátani.
És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! (...) Ajándék ez, csodálatos ajándék.
A dolgok ősi rendje szerint mindig lényegtelen okok szültek nagy eseményeket és - megfordítva - nagy vállalkozások gyakran csekély eredménnyel végződtek.