Idézetek a lelkiismeretről
Csak olyanokat lehet szenvedésnek kitenni, akiknek van lelkiismeretük. Csak olyanokat lehet büntetni, akiknek meghiúsítható reményeik vagy eltéphető kötelékeik vannak, akiket érdekel, hogy mások mit gondolnak róluk. Igazából csakis azok büntethetők, akik egy kicsit már jók.
Ami volt, elmúlt. Nem tudunk változtatni rajta. Ha tehetünk valamit, hogy helyrehozzuk a dolgokat, akkor tegyük meg most azonnal. Ha nincs mit tenni, akkor fogadjuk el, és tanuljunk belőle, vagy tépelődjünk és morfondírozzunk még tovább saját magunkon, ahelyett, hogy azzal a személlyel foglalkoznánk, aki miatt bűntudatot érzünk. Ezek a lehetőségeink. Ugye, tudjuk, melyiket kell választanunk?
Sosem felejtjük el, ha olyasmit teszünk, amit nem lett volna szabad. Az ilyesmi vészjóslóan ott lebeg a tudatunkban (...), és nem hagyja, hogy elfelejtsük.
Az átkok tiszta elektromos áramként rázzák a testet, átjárják az utolsó hajszálig, ahelyett, hogy arra sújtanának, akiknek szánták őket.
Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett.
Szeretnék gyerek lenni, mert úgy érzem, valamit nem jól csináltam akkor. Elrontottam. Nem voltam jó kislánya a szüleimnek, és be szeretném pótolni.
Tudod, mi a pokol? Nem tűz és ördögök... nem az, amit gyerekkorunkban tanultunk! Mi magunk építjük a magunk poklát... még életünkben... ahányszor fájdalmat okozunk... ahányszor szenvedést okozunk!
Mit ér minden hiú becsültetés, ha egy nagy fekete árnyék jár majd a nyomában? Egy nagy fekete árnyék - az önvád.
Nem jó, ha a lelkiismeret (...) beavatkozik az érzelmi életbe, megvan ennek is a veszedelme. Nem igazi, végleges vezeklés és megtisztulás ez, hanem valami kétes, sőt talán mélységesen rossz lappang mögötte.
A rossz lelkiismeret lényegében a saját lelkünkhöz szól, az együttérzésnek viszont a másik ember a tárgya, vagyis megszabadít a rossz lelkiismerettől.
Csak olyasmire mondja az ember, hogy megbánta, aminek következményei befolyásolják az életét, vagy másokét, s ami lelkiismeret-furdalást hoz ki belőle.
A lelkifurdalást ideig-óráig el lehet hessegetni, ám ahogy a Természet is állandóan újjáéled, ez is minduntalan visszatér!
A lelkiismeretnek nem napsütésre van szüksége, hanem oroszláneledelre. Állandóan etetni kell, hogy nyugton hagyja az embert.
A megbánás azt jelenti, hogy irányt változtatunk, és a jövőben másként éljük az életünket.