Idézetek az emberi kapcsolatokról
Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Miért nem hív vissza? Miért tagadtatja le magát? Miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar?
A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak: az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora.
Ebben a nyamvadt világban semmi se ér egy hajítófát sem, ha nem oszthatjuk meg valakivel.
A legtöbb ember zavarba jön, ha nekiszegezik a kérdést, milyen kapcsolatban van valamilyen hölggyel - különösen, ha komoly érzelmekkel viseltetik iránta. A legtöbb ember lelke mélyén van egy olyan titkos zug, ahova nem szabad idegeneknek betolakodniuk.
Megfelelő párt csak megfelelő pár kaphat - előbb neked kell azzá válnod. Olyanná, aki tud szeretni, adni, leginkább szabadságot, na meg persze szárnyakat a másiknak. Nem lehúzni, összetörni, visszafogni, hanem még magasabbra emelni, mert az élet nem arról szól, hogy egymást kevesebbé tesszük. Sőt. Erősítjük, bátorítjuk a másikat, bebizonyítva, hogy együtt mindenre képesek vagyunk.
Nincs kicsi dolog az emberek világában, minden sors egyformán fontos, mert mindegyikben az emberi lélek szenved, sóvárog, ujjong s ez mindig nagy dolog, minden érdeklődésre méltó. Csak nagyképűség és előítélet nélkül kell nézni, a maga mértékeivel mérni. Semmit sem szabad sem kicsinyelni, sem nagyítani.
Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a bosszúvágyunkat, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Mások viszont egyáltalán nem változnak, mindig mások maradnak, mint amilyennek gondoltuk őket.
A férfi a legjobb orvosság c. film
Amikor két ember kapcsolatba lép egymással, akkor mindkettejüknek engedni kell egy kicsit. Olyan ez, mint az adok-kapok.
A szeretet hűséget jelent a kapcsolatban, a másikkal való együttes növekedés akarását, nem a hibák felfedezésével való azonnali elrohanást. A szeretet a szeretettet első helyre helyezi az életben és olyan cselekedetet eredményez, amely mindig a legjobbat ajánlja fel a másiknak. A szeretet azt jelenti, hogy a legjobbat kívánjuk és adjuk a másiknak, még annál is jobbat, mint amit magunknak adnánk.
Miért hagyom, hogy mások véleménye felülírja azt, amit én gondolok magamról? Miért próbálok az emberek kedvében járni, még akkor is, ha az hátrányos rám nézve? Olyan dolgokon is nevetek, amiket egyáltalán nem találok viccesnek. Miért? Hogy mások jól érezzék magukat? És mi a helyzet az én érzéseimmel? Merő udvariasságból nevetek és nevetésemmel igazolom mások tévképzeteit? Mennyire legyek udvarias és figyeljek oda másokra úgy, hogy közben én is jól érezhessem magam? Borotvaélen táncolok.
Mennyi fájdalmat okoztam akarva és akaratlanul másoknak csak azért, mert nem tudtam megbirkózni a sajátommal? Hogyan ítélkezhettem bárki felett? Vajon milyen lennék most, ha hallgattam volna a szívemre?
Sokan választják a megelőző hatásúnak vélt megoldást: ha egyszer elhagyják vagy megcsalják őket, akkor a következő kapcsolatba érzelmileg már nem ereszkednek bele. Mielőtt nagyon elköteleződnének, tesznek valami olyat, ami kirántja őket az érzelmi mélységből, és megvédi az újabb nagy sérülés lehetőségétől. Például félrelépnek, annak a jegyében, hogy így legalább nem velem tették meg előbb, nem én vagyok a vesztes ebben a játékban! Ha ő ezek után megcsal engem, akkor mondhatom, hogy ja, ezt én már régen megtettem, nem tudsz nekem fájdalmat okozni, mert nem vagy számomra olyan fontos! Ezzel a védekező reakcióval tényleg elkerülik, hogy a másik igazán mélyen megbánthassa őket - de sajnos azt is, hogy valós intimitás alakuljon ki.
A kapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem". Felejtsd el! Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni. Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Egyet tehetsz érte: hogy szereted.
E földi élet útjait róván, összekerülünk egy-egy halandó társunkkal, beszélgetünk egy darabig, aztán elválunk. És eszünkbe sem jut nyíltan és férfiasan megkérdezni tőle, mi a neve? Felebarátaink neveivel kapcsolatban valami sajátságos, tartózkodó álláspontot foglalunk el. Mintha attól félnénk, hogy valami borzalmas titokra bukkanunk, így gondolkozunk: "Lehet, hogy e rokonszenves idegent Snooksnak, vagy pláne Bugginsnak hívják. Jobb meg sem kérdezni."
Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.