Irodalommal kapcsolatos idézetek
A komédiaírók gyakran sokkal messzebbre látnak, mint a tragédiaköltők, vagy akik annak hiszik magukat.
Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva.
Az írónak úgy kell dolgoznia, mint az egyiptomi balzsamozóknak: be kell balzsamoznia a mesét az örökkévalóságnak.
Amikor írsz, semmiféle kompromisszumot nem vállalhatsz, nem képzelhetsz magad elé konkrét olvasót. Ez a legfőbb feltétele annak, hogy ne légy senkinek a kiszolgálója. Ha előre kikötöd, hogy ilyen és ilyen közönségnek írsz, nyomban megszűnsz író lenni.
Fordításban olvasni egy verset olyan (...), mint fátyolon keresztül megcsókolni egy asszonyt.
Egy ilyen történetet, mint az enyém, sosem szabadna elmesélni, mert az én világom épp oly tiltott, mint amilyen törékeny. Amint oda a titokzatossága, megszűnik létezni.
Mese!... Lám, elteltek hosszú századok, városok pusztultak, népek tűntek el a föld színéről, szertefoszlott minden, ami volt, akár a füst - de a mesék élnek, ma is el-elmondják őket, és figyelmeznek rájuk bölcs királyok, mély gondolkozású kormányférfiak is, nagyszerű aggastyánok és nemes törekvésekkel eltelt ifjak is.
Boldog az a komédiaíró, aki olyan országban született, ahol a társadalom még nem olvadt egyetlen mozdulatlan tömeggé, ahol még nem vonta be annak az elavult előítéletnek egységes kérge, amely egy és ugyanazon formába foglalja, egy mérce alá vonja mindenkinek a gondolatait, ahol ahány ember, annyiféle vélemény, ahol mindenki maga alakítja ki a jellemét.
A vers: felérző csönd, felvérző emlék,
Echó, ki holt sikolyra visszazeng még;
Forrás, mely hűsen, hő mélyből szakad.
A vers csak születik,
mint ahogy születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.
A magyar líra csodálatos hegedűje még egyre szól. Minél több nemzedék nyüvi, annál érzékenyebb a fája, annál telibb a zengése, s a hanggal, amelyet az új művész csal ki a hegedűből, észrevétlenül zendül együtt a régi mesterek százféle tónusú, százféle érzésű hangja.
Irodalmi mű alkotásánál minden szó öröm, viszont ha az ember nem irodalmi jellegű könyvet ír, minden szó egyfajta szenvedés.
Regényt írni pontosan azért lehetetlen, mint amiért repülni. Az ember fajsúlya nagyobb, mint a levegőé, amelyben felszállni akar, olyan szervekkel pedig nem rendelkezik, amelyeket mozgatva ebben a ritka közegben elegendő felhajtó erőt nyerhetne. A regény alapját képező idea szintén nagyobb fajsúlyú, mint a kifejezésére felhasználható finom légnemű anyag: a nyelv, a szavak és mondatok közege; és miként az emberi test a repüléshez, a regényidea is nélkülözi a regénnyé váláshoz szükséges erőket. Amikor mégis regény születik, az ideát szavakból, mondatokból, alakok rendszeréből, szövegstruktúrákból épített hatalmas Boeing gyomrába helyezzük, hadd higgye: repül.