Idézetek az igaz szerelemről
Lassan megtanultuk, hogyan kell élni az emberek közt, hogyan kell féken tartani természetes durvaságunkat, erőszakos önzésünket a szerelemben éppúgy, mint más emberi kapcsolatokban. Így telt el mértéktartással, óvatossággal, bölcsességgel harmincöt esztendő, s most kiderült, hogy mégiscsak jól emlékeztem, igenis létezik vadállatias gyöngédség, s ez a zabolátlan önzés összefér a teljes odaadással, vannak pancsolatlan emberi kapcsolatok.
Igenis kell valaki, aki atombiztosan áll mögötted, és nem fél elkapni, ha épp esni készülnél. Aki nem kérdőjelezi meg a lépéseidet, még akkor sem, ha tudja, valami iszonyat nagy baromságot csinálsz. Bízik benned, és hisz abban, hogy még ebből is a legjobbat hozod ki. Ha meg a szakadék felé tartasz, egy laza mozdulattal visszaránt a karjai közé, megkímélve attól a fájdalomtól, amit ha egyedül lennél, biztosan megszenvedtél volna...
Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír. Azzal, hogy ismer, hogy minden álcád mögé belát, és lazán rávilágít az igazságra, amit vagy felfogsz, vagy nem.
"Sokat gondolok rád." Akik szeretik egymást, gyakran mondják ezt a másiknak... De ha igazán, szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert ha így szereted, akkor nem "sokat gondolsz" rá, hanem mindig. Sőt. Nem is gondolsz rá. Ez egészen más érzés. Folyamatosan jelen van az életedben. Ha dolgozol, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz, vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol, vagy ha éppen kávédat kavargatod, mindig-mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él. Minden pillanatban.
Az Élet minden alkalommal bizonyítja, hogy vannak még lángok. Olyanok, amiket mások meg sem tapasztalnak. Teljesen mindegy, hogy egyetlen órára, vagy évek tucatjára kapod meg. Csak az számít, hogy legyél jelen a pillanatban, és élvezd. Vedd el azt, amit ad, és add azt, amire szüksége van.
Van a szerelem... A szerelem, amely nem évszakfüggő. Nem tavasszal érkezik, hanem egy találkozással. Akkor, amikor találkozol azzal, akivel minden együtt töltött pillanat csoda. Olyan csoda, amit sok ember talán soha nem él át. A csoda, hogy ott ülsz mellette, hogy foghatod a kezét, hogy rád mosolyog, igen, neked adja mosolyát.
Nincs szebb és ártatlanabb valami, mint az első harmatos szerelem, amelynek emléke akkor is mindennél fényesebb marad, ha nem lesz belőle házasság.
Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.
Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölsz bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörű ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól.
Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése a boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez.
Ma este hazafelé menet belefutottam egy utcai balhéba. Egy kocsma előtt két férfi dulakodott, többen részegen buzdították őket. (...) És én mindeközben csak egyetlen dologra tudtam gondolni: arra, hogyan ível felfelé a szád sarka, amikor elmosolyodsz. És az a hihetetlen érzésem támadt, hogy abban a pillanatban te is éppen rám gondolsz. Tudom, hogy ez különösen hangzik. Talán a színházra gondoltál, vagy a gazdasági válságra, vagy arra, hogy vegyél-e pár új függönyt. De ennek az őrült életképnek a kellős közepén hirtelen rájöttem, hogy ha van valakid, aki megért, aki vágyik rád, aki önmagad javított kiadását látja benned - ez a legcsodálatosabb ajándék. És még ha nem is vagyunk együtt, a puszta tudat, hogy számodra én vagyok az a valaki, az egész életet jelenti nekem.
A szerelem nem valami véletlen. A szerelem olyan, mint a terhes asszony éhsége: válogat. Ő tudja, mit épít, mért válogat. Meg kell keresni neki, amit kíván. Nem szabad becsapni, mással betömni. A szerelemben a pótkávé méreg. Azt kell követelnünk magunknak, aki a létével szinte kétségbe ejt.
Ezer formája van az egyesülésnek, de a legszebb, a legtisztább, a legnemesebb az intellektuális - a lelkek egyesülése.
Az egész világom középpontja volt - feketére festettem volna a napot is a kedvéért, vagy ha azt kéri, elcsenek egy fényes csillagot az éjszaka sötét bársonytakarójáról, hogy csak neki világítson. A szél csak miatta táncolt a mezőket tarkító virágszirmokon, a nap az ő kedvéért ragyogott melegen, és ha bánkódott, a felhők vele szomorkodtak, az ő könnyeit ontották. Csak kérnie kellett volna, és én az utolsó csepp véremig azon munkálkodom, hogy teljesítsem a kérését. Csak boldognak akartam látni.
Valaki valahol épp egy olyan partnerről álmodozik, amilyenek mi vagyunk, az összes hibánkkal és hiányosságunkkal együtt. (...) Ez a valaki nem is hibaként vagy hiányosságként, hanem egyéniségünk színfoltjaként tekint majd ezekre a tulajdonságokra. Tökéletesen igaza lesz.