Idézetek az időről
Az egész élet emlékekből áll, csak mindig a jelen pillanat múlik el olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük.
Az embereknek egyre kevesebb az idejük, habár mind azon igyekszik, hogy minél több időt spóroljon. De látjátok, épp ez az idő, amit megspóroltak, veszett el az embereknek.
Ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver.
Akármit teszünk is, az idő szakadatlan halad előre. Szokásunk szerint méretünkre szabdaljuk, de ez végül is érzékcsalódás, ténylegesen akkor is folyamatos marad.
Idő lopakodik bennünk, mi meg zavartan gyanakszunk, vajon nem az emlékeink között lappang-e a jövő, s nem a jövő derít-e fényt az emlékeinkre.
Minek a múltat felidézni, mikor a jelen annyival biztosabb, és a jövő annyival derűsebb.
Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak épphogy egy nagyon keveset kapjunk még valamiből, akkor elszállnak az órák.
Az ember eltűnődhet fölötte, hogy vajon a földi haladás végső csúcsán korrigálja-e majd ezeket a nem egyező időket valami finomabb hangulat, valami egymásra hatás a társadalom gépezetén belül, szorosabb kölcsönhatás, mint amilyen ma lök bennünket körbe és előre; efféle tökéletesedés azonban nem jósolható, sőt még a lehetőségét sem tudjuk elképzelni. Elég az hozzá, hogy a jelen esetben, miként milliónyi és milliónyi más esetben, nem egy tökéletes egésznek a két fele találkozott a tökéletes pillanatban; a hiányzó kiegészítő rész a másiktól függetlenül jár-kelt a földön, tompán és értelmetlenül, míg csak nagy későn meg nem jött az ideje. Ebből a félszeg késedelemből pedig fájdalmak, csalódások, megrázkódtatások, katasztrófák születtek, és különlegest is felülmúló sorsok.
Olyannak kell lenned, amilyen vagy, nem tehetsz semmit. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, nem tudod eltörölni egy legyintéssel. Nincs olyan varázslat, amely kitörölhetné. (...) Megtörtént, és megtörtént örökre; most már mindig abszolút marad, lehetetlen megváltoztatni.
A cél elérése az embert az első pillanatban boldoggá, később melankolikussá teszi. A lélek visszatekint a megtett útra, megméri a kiállott fáradtságot, felbecsüli az átélt szenvedéseket, s megállapítja, hogy - az idő elmúlt. Elmúlt visszahozhatatlanul. Az elért cél tulajdonképpen nem más, mint egy szám az élet homályos óralapján. Csak negyedrésznyire jelenti, hogy valami sikerült. Háromnegyed résznyire az a jelentése, hogy elmúlt az életből egy darab.
Nem a késéssel van gond, a rohanó világban akármi történhet, balesettől kezdve addig, hogy tíz perccel a munkaidő vége előtt a főnök a kezembe nyom egy papírt, amit sürgősen el kell intézni, de ott van egy telefon, egy szimpla sms... Ez előfordulhat egyszer-kétszer, de ha a nő rendszeresen késik, ez azt jelenti, hogy szarik a partner fejére, mert ő ezt is megteheti!
Minden megnyert idő egy elveszített idő is. (Ma így érzem.) Mert megnyertem ezt épp, úgynevezett egészségben, de egyre kevesebb napban lesz részem.
Az idő zárt dió. Nem lehet bekapcsolódni.
Az idő szórt mák. Nem lehet széjjelebb szóródni.