Idézetek a halálról
Az embernek akkor kell a legőszintébbnek lennie, ha közeledni érzi élete végét. Szégyen, félelem, óvatosság, aggály - az ilyesmi csak annak szükséges, akire még az élet vár. Ha oda az életünk, ugyan mit tartogassunk még magunkban?
Én bizony meg akarom választani azt, hogyan és mikor hagyom el ezt a világot. A méltóságról szól ez a történet. Az irányításról.
Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?
A holtak nem felejtenek, és általunk szólnak. Csak ránk számíthatnak már a síron túlról és némán.
A halandóság az egyetlen ellenség, melyet nem győzhetünk le, így tudnunk kell, mikor lépjünk szövetségre vele.
Várom, hogy egy angyal érkezzen,
És fizessek a bűnért, ha vétkeztem,
És ha el kell mennem innen, meglehet,
Hogy te temeted el a testemet.
Várjuk, hogy egy angyal érkezzen,
És én fizetek a bűnért, mert vétkeztem,
És ha el kell mennem innen, hát elmegyek,
De kérlek, temesd el a testemet.
Képzelj el egy kismadarat a válladon, és kérdezd meg mindennap:
- Ma fogok meghalni, kismadár? Készen állok? Olyan az életem, amilyennek akartam?
El kell fogadni, hogy bármikor meghalhatunk, ahhoz, hogy változhassunk.
Tehát mindennap megkérdezem:
- Ma van a napja?
Ha nincs a kismadár a válladon, nem csinálod a dolgodat megfelelően.
A holtakat életre kelteni
Nem nagy varázslat.
Kevés, aki teljesen halott:
Fújj rá egy halott hamvaira
És felcsap az élő láng.
A halál nem válogat. Nincs kegyetlenebb vagy kevésbé kegyetlen halál. Ezért olyan félelmetes. A szokásaid, a korod, a személyiséged, a vagyonod, a szépséged... mind lényegtelenek a halál színe előtt. A halál azért rettenetes, mert mindezeket elpusztítja.
Elégek én ragyogva fényben,
Szétáradok az összeségben,
Magamat égbe ragadom,
Az ősi honba visszatérek
Tisztán és szabadon.
Hogy halok meg?
Milyen lesz pusztulásom?
A föld elárúl. Magához ölel.
A többi kegyelem.