Férfiakkal kapcsolatos idézetek
A férfi szenvedélye, a legforróbb szenvedély is, előbb fellángol, utána kialszik, bármennyire is komoly a dolog. Bármilyen féktelen és lángoló szenvedély fogja el, egyszer eljön a pillanat, amikor csak hamut és romokat lát maga körül, és már nem is emlékszik rá, nem is érti, mi történt tulajdonképpen. A férfinál egyszer minden véget ér, egyszer minden, minden véget ér. Ezért a nő kénytelen magához kötni a férfit, ha meg akarja tartani, legalábbis otthonhoz és megszokásokhoz kötni úgy, hogy a férfi hálóba kerüljön, és azt higgye, hogy a háló széttéphetetlen, pedig az egész csak szemfényvesztés.
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A statisztika szerint a férfiakat három dolog érdekli: a hivatás, a sport és a szex. Ezért van az, hogy imádják a hivatásos pomponlányokat.
- Sokszor csupán a saját hiúságunk csal meg bennünket. A nők szívesen képzelik, hogy üres bókok mély érzéseket fejeznek ki.
- A férfiak pedig tesznek róla, hogy ezt képzeljük.
- Ó papa! (...) Lennék csak a felesége, majd megváltozna minden!
- Igen? Megváltozna? (...) Akkor ugyancsak keveset tudsz a férfiakról. Soha még asszony nem teremtett új embert a férjéből.
Az igazi szerető az a férfi, aki képes felvillanyozni azáltal, hogy megcsókolja a homlokod vagy a szemedbe mosolyog.
Amikor bizonyos férfiak döntést hoznak, nem számít, mennyire kínozza őket, azután is ragaszkodni fognak a döntésükhöz. A férfiak (...) inkább szenvednek, semhogy meggondolják magukat vagy változtassanak szokásaikon. Bonyolult rendszereket képesek kidolgozni a fájdalom magukba fojtására, néha olyannyira sikeresen, hogy egyáltalán nincs is tudomásuk arról, hogy milyen hatalmas fájdalom birtokában vannak.
A férfiak sosem a sírig tartó szerelemről fantáziálnak, ennél sokkal, de sokkal realistábbak és egyszerűbbek: arra gondolnak, hogy milyen szolgáltatást kaphatnak abban a pillanatban egy adott nőtől.
Kultúránk a döntéshozás illúziójával ajándékozza meg a férfiakat, de valójában megfosztja őket annak lehetőségétől, hogy ténylegesen új irányokat határozzanak meg a napi kisszerű versenyfutáson kívül, illetve azon túl. A férfiaknak alig van lehetőségük, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek ténylegesen megváltoztatják az életüket vagy a körülöttük lévő világot. Nem léphetnek ki a játszmából, különben nem kapják meg a jutalmukat.
Mi, férfiak nem vagyunk szabadok ahhoz, hogy valóban igazi, szoros barátokká legyünk, mert annyira félünk a homoszexualitástól. Attól félünk, hogy mások azt gondolhatják rólunk: buzik vagyunk, ha átölelünk egy másik férfit. És ez szomorú: először is szomorú, hogy félünk attól, hogy homoszexuálisnak tartanak; másodszor szomorú, hogy félünk kifejezni és megélni egy normális, emberek közti kapcsolatot.
A puer, a beavatatlan ifjú jellemzője a hatalommal kapcsolatos naivitása. Ez az ifjú bizalmatlan a hatalom iránt, és még gyűlölni is fogja, ha igazi férfi példaképek nélkül nőtt fel, és nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy kimutassa, mennyire megveti a hatalmat és a tekintélyt. A puer aeternus, az örök fiú sohasem nő föl ebből a stádiumból. Az emberiség nagy része ilyen emberekből áll.
Nincs út a férfiúsághoz. A férfiúság az út. Tehát: nevezd meg a sebet! Érezd és sirasd meg! Keresd az apa látványát! Ez nem passzivitás, ez aktivitás. Vállald egészen a felelősséget az életedért és a tetteidért! Ne panaszkodj, ne bújj el szemérmességedben, ne várj meleg érzelmekre vagy csodákra! Cselekedj, mintha! Indulj az útra! Kockáztass valamit!
A férfi spiritualitás előnyben részesíti az akciót a teóriával szemben, a közösség szolgálatát a vallási és teológiai vitákkal szemben, az igazság kimondását a társadalmi illemmel szemben. A harmóniánál többre becsüli az igazságosságot. E kiegészítő férfi erények nélkül túlságosan "nőies" a spiritualitás (rossz értelemben!), ugyanis túl sok bensőségesség és a viszonyok iránti túl nagy érdeklődés jellemzi; a spiritualitás ilyenkor tisztázatlan érzelmeknek és az önmagunkkal való állandó foglalkozásnak a mocsara.
Könnyen le lehet írni azt a férfit, akinek hiányzik a női oldala. Ő kizárólag a külső, felszíni világgal foglalkozik, a fejéből meg őrtorony lesz. Dolgokat épít, magyaráz, használ, javít, szabályoz, rendez és játszik velük - ha veszi a fáradtságot, hogy egyáltalán megérintse őket. Mert a dolgok belseje idegen az ő számára. Fél azoktól. Ezért túlórázik állandóan az őrtorony, amelyben az ész és a rend őrködik. Számára ez az egyetlen lehetőség arra, hogy meglegyen benne a biztonság és a fontosság érzése. Foglya egy részigazságnak, amely éppen azért veszélyes, mert ő az egész igazságnak tartja. A hamis férfiúság csapdájában ül. S éppen ez lett a nyugati világ kollektív mítosza. Többnyire férfiak felelősek ezért, akik a hatalmat, a pénzt, a gazdaságot, az egyházat, a hadsereget a kezükben tartják, és ellenőrzik a morált. Amit valóságnak nevezünk, amitől csaknem teljesen függünk, azt jórészt olyan férfiak fikciója, koholmánya, akik még sohasem találkoztak a belső világukkal. E férfiak még sosem tértek be önmagukba, nem ismerik sem a bizalmat, sem a sebezhetőséget; sem az imádságot, sem a költészetet. Ezek a férfiak jórészt még nem készek, sőt betegek, azzal a kultúrával együtt, amelyet örököltünk tőlük.