Főoldal » Önismeret » Idézetek a fejlődésről
Kategóriák

Idézetek a fejlődésről

Idő   Szerző   Kedvenc

Az embernek szüksége van a benne rejlő rosszra, hogy elérhesse a benne rejlő jót.
 Paulo Coelho
2
A Bölcsesség, Boldogság és Bátorság nem várnak valahol túl a láthatáron, egy nyílegyenes út végén; egy állandó körkörös folyamatnak a részét képezik.
 Benjamin Hoff
1
Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.
 Benjamin Hoff
3
Akkor jönnek a fölfedezések, amikor az ember felkészült rá.
 Javier Sierra
2
Ahogy elképzeljük, hogy önmagunktól különbözőek is lehetnénk, valójában máris jó úton vagyunk afelé, hogy tényleg különbözők legyünk.
 Alison Gopnik
6
Az ember egyedfejlődése nem egyszerű növekedés, inkább ahhoz a metamorfózishoz hasonlít, ahogy a hernyóból lepke lesz.
 Alison Gopnik
1
A láp téli álma mély és hosszú. Későn alszik el, de nehezen is ébred. Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák, mikor a láp még csak a pilláit nyitogatja: a nádkórókon a száraz leveleket kiszorítják helyükből az elevenzöld, friss hajtások.
 Móra Ferenc
2
Nem abban van az üdvösség, ha ragaszkodunk a formákhoz, hanem abban, ha megszabadulunk tőlük.
 Borisz Leonyidovics Paszternak
2
Amikor megváltozunk, a változás nem olyan, mint egy földrengés vagy egy robbanás, pedig hirtelen más emberek leszünk. Azt hiszem, a változás észrevétlen, a legtöbben fel sem figyelnek rá, hacsak nem nézik elég közelről. Hála istennek, ezt soha nem teszik. Te viszont észreveszed. Saját magadban látod a változást és reméled, hogy jól érzed, mert ez az a személy, aki örökre leszel, akin már nem kell változtatni.
  Everwood c. film
30
Az ezüsttükör is csak fájdalmat érezne csiszolás közben, ha érezni tudna. Ha azonban egyszer sima és fényes lett, akkor fájdalom és izgalom nélkül tükrözi vissza a tárgyak ráeső képét. Boldog ember az, aki elmondhatja magáról: én lecsiszolódtam.
 Gustav Meyrink
10
Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott. "Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle nyüzsgő összevissza akarat, ami mind előbbre visz valamit... de mért és hova, ki tudja azt?..."
 Wass Albert
10
Fölfedeztem, hogy sokkal jobb vagyok és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, s a kor csak az olyan emberek lépteit lassítja meg, akiknek soha nem volt bátorságuk a saját ritmusukban menetelni.
 Paulo Coelho
60
Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.
 Wass Albert
24
Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább, előre, új kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a kíváncsiság vezet új utakra minket.
 Walt Disney
14
Az értelem, az erkölcs és a jellem bizonyos párhuzamban áll valamennyiünk egyéniségében, és töretlen folytonossággal fejlődik tovább, ha ugyan az élet nagy háborgásai nem térítik más irányba.
 Victor Hugo
1

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Következő oldal

Böngésző
Friss
Interaktív
Homokozó
Társoldalak




Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Felhasználási feltételek | Médiaajánlat | Impresszum