Idézetek az érzelmekről
Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz.
A falak, melyeket magunk köré építünk, hogy távol tartsák a szomorúságot, kizárják az örömöt is.
Kimutatni az érzéseket: ez (...) fontos. Olyan ez, mint amikor azt mondom valakinek, hogy mennyire szeretem, mennyire fontos nekem, de nem ölelem át.
A nők értenek hozzá ugyanazon pillanatban sírni, gyűlölni, haragudni, szeretni, ábrándozni és mosolyogni.
- Tudod, mi fáj a megtört szívben? Hogy nem emlékszel a régi érzésekre. Próbáld megőrizni az érzést, mert ha egyszer elmúlik, sose jön vissza.
- Akkor mi lesz?
- Csak sodródsz a világban mindennel együtt.
- Miért jöttél vissza? (...)
- Talán hiányoztál.
- El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?
- Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.
- Semmi sem változott. Mit keresel itt?
- Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.
Lelkünk mélyén rejlik legnagyobb kincsünk, a könny. Két módon tudjuk felszínre hozni: nagy fájdalommal vagy nagy örömmel.
Miért éppen azt szeretjük, akit szeretünk, miért pont onnan kapjuk a pofonokat, ahonnan nem vártuk?
A könnyek jöttek, ahogy jöttek, miért kellene védekeznem ellenük? A sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk. Őszinték saját magunkhoz.
Ami azt illeti, időnként vidámnak, jókedvűnek látszom, sőt még viszonylag értelmes beszédre is képes vagyok mások előtt, úgy tűnik, mintha isten tudja, milyen jól érezném magam a bőrömben. Ám a lelkem folytatja halotti álmát, és a szívem ezer sebből vérzik.
Hétköznapokon csaknem észrevétlen a szeretet. Ám ha baj van, nagyon tud fájni. És te is, én is, akkor döbbenünk rá érzelmeink méreteire és fájdalmasságára, mikor veszély fenyeget. Miért így kell megtudnunk, mennyire szeretünk?!
Van a kávé... A fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű. És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.
Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának.