Dalszöveg részletek az emékezésről
Soha ne zárd be az ajtót, ha újra kopog a múlt.
Bárhol is élsz, el ne felejtsd, hogy az út hol indult.
Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez, de fel nem ébredek.
Örökké valóságnak tűnik minden pillanat,
Mikor kósza emlékeim közt hallom mézédes hangodat.
Együtt indultunk el, te elvesztél a ködben.
Én napfényízre vágytam, és álmot űzni jöttem.
Egy illatról bevillan egy hangulat
Az agyamban újra él a pillanat
Másodpercek alatt ugrom éveket
Mikor minden mozgott és lélegzett.
Ő az első szó, ő az utolsó,
Mikor felkelek reggel, és a fejem lehajtom,
Ő az egyetlen érték, és összes jó,
Kinek emlékét őrzöm, és meg is tartom.
Visszahoz egy régi perc,
megidéz egy fénykép,
míg csak élnem kell,
sose lesz másképp:
ugyanaz a fájdalom
ugyanaz az érzés,
az a búcsúszó,
amivel elmész.
A kezed fogom ma is, ugyanúgy, mint régen,
A képen ott vagy te is velem, és nem értem,
Mért szakad el a kép, hova tűnik a sok emlék.
Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak.
Emlékszel még ugye a kamasz éveinkre,
Ahogy együtt volt az a néhány jó barát?
De nosztalgikus a nóta,
Mert szétszéledt azóta
Az a szépreményű jó kis társaság.
Hova tűnt a "hol volt, hol nem"?
A meséd felnőtt rég.
Vagy nagyon mélyen a szívedben
Vár, hogy eljátszd még.
Nézd,
Fakó ez a kép,
De bennem szép,
Ugyanúgy, mint rég.
Bennem a fénykép,
Benned a Fény képe ég,
Mindig ég.