Emlékezéssel kapcsolatos idézetek
El-elmegyek mellette némán,
Én nem nézek rá, ő se néz rám,
Hanem azért halkan, titokban,
A szivünk mégis összedobban.
Vérünk rég halott muzsikája!...
Emlékezünk egy régi nyárra,
Nevető szájra, könyes szemre,
Valamikor volt szerelemre.
Az egész élet emlékekből áll, csak mindig a jelen pillanat múlik el olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük.
Eltelt idők mögött csak az emlékezés fehér kendője leng, mint tépett felhődarab szúette, vén fák csonkjain.
Életem... olyannak tetszett, mintha valaki mással esett volna meg. (...) Csakhogy ehhez az életregényhez kizárólag nekem volt kulcsom, életem egyetlen tanúja én magam voltam, még ha az én utam elejét és végét is újra meg újra benőtte a gaz.
Idő lopakodik bennünk, mi meg zavartan gyanakszunk, vajon nem az emlékeink között lappang-e a jövő, s nem a jövő derít-e fényt az emlékeinkre.
Minek a múltat felidézni, mikor a jelen annyival biztosabb, és a jövő annyival derűsebb.
A végletes jó és a végletes rossz érzések (...) szinte törvényszerűen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bűneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba.
A képzeletben végrehajtott dolgok valahogy sokkal valóságosabbak, mint az úgynevezett valódiak. Hiszen a valódi dolgok hosszú és viszontagságos utat tesznek meg, míg emlék lesz belőlük. A képzelt dolgok viszont eleve emléknek készülnek, már megszületésük pillanatában emlékek.
Veszélyes dolog a memória. Addig hánytorgatod magadban az emlékeket, míg már minden felületüket, szögletüket ismered, és mégis rá-rábukkansz egy élre, amely megvág.
Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot(...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás.
A pillangó sem gondol vissza hernyó énjére, sem nosztalgiával, sem sóvárogva; egyszerűen tovarebben.