Idézetek dalszövegekből
Minden felnőtt volt egyszer gyerek
És felnő majd az új gyereksereg:
Többet s jobban törődjetek velünk
Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk.
Ha elmegyünk, magunk után ki tudja, mit hagyunk,
Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát,
Ahány ember, annyiféle csodálatos világ.
Mint a villám tépte, magányos fenyő,
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél.
Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág,
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered,
Ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is nélküled.
Hideg télben, az esti szélben
A szó megszakad, benned ragad
A fenyő színe, a kenyér íze,
Az ősök dala, a szíved szava,
A szülőföld hív haza.
Nem vagyok kőszikla, csak egy ember. Tedd le kezed, csendesítsd le elméd, és gondolj arra az időre, amit elvesztettünk.
Az álomvilág magába zár, de simogat, nem eltemet,
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed.
Mutass egy utat, mi kivezet innen,
Ha tiszta marad lelked, elveszik minden,
Menekülj magad elől, de soha ne feledd:
Te sem élheted túl az életet.
Mit tudsz - Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit látsz?
Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz?
Te, kinek ha nem mondják, magadban bízni sem bírsz?
És mondd, mi kell, hogy a világot így fogadd el?
Csak egy vándor voltál
A szerelem országútján
Néha-néha vettek fel
De az igazi nem jött el.
Mégis mindig vártad
Tiéd lesz a kincs
És most úgy érzed
Gazdag vagy, pedig semmid nincs.
A józan ész nyert, a barátság vesztett,
mert szívemben a szeretet szerelmet ébresztett.
Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek,
Szél fújta szavaid úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny,
S lassan a földre hull egy üvegszínű könny.
Láttam a holdat, a napot az égen,
Láttam a könnyeket az Ő szemében,
Láttam az arcát, ahogyan elrohant,
Lassan megértettem miért boldogtalan.