Idézetek dalszövegekből
A jelen börtönében
Gondolj arra,
Ha ajtót rajzolsz a falra
Kiléphetsz rajta.
Mert amíg felejtenél,
Addig emlékezel,
A múlt búvóhelyén
Senki nem érhet el.
Ha mindent megkapsz, amire csak vágytál, aztán elveszíted, akkor ismered meg csak az igazi szabadságot.
Tudod én venni szeretnék egy nagy levegőt,
Szerelmet szeretnék, nem szeretőt!
Hidd el, én élni szeretnék, nem meghalni,
A hazámat szeretni, és nem itt hagyni!
Ha valamit megbántál végül,
S már jobb lenne mindent eltemetni,
Elölről már nem, de újra
Bármikor el tudod kezdeni.
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok.
Én már nem leszek másik.
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig.
Azért van csak, mert itt hagyott.
Mit is mondhatnék, nincs titok.
Magával vitte itt hagyott.
Valaki útra vált a jobbik részem.
Belőlem valaki útra vált,
Útra a jobbik részem.
Kiment belőlem, itt hagyott
Csak úgy észrevétlen.
Félre se néztem, annyi volt.
Csak annyi volt, egy szót se szólt.
Hirtelen elment, itt hagyott.
Valaki útra vált, a jobbik részem.
Némán akarok állni, ha már ezt elmondtam neked,
Megsüketülni gyorsan, ne halljam, mit tettem veled.
Megvakulnék inkább, ne lássam könnyben a szemed,
Végül meghalnék, hogy visszaadjam újra az életed.
S bár ugyanaz ismétlődik száz meg száz éve régen,
Mi ébresztő kiáltás helyett suttogunk csak a szélben.
Megmondom én, hogyan lehet, hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt.
Nem is él, aki sohasem érezte még,
Hogy milyen gyorsan jön az alkony és utána az éj.
Én vállalom az újat és a mást, ha az is sorsom, hogy nem sikerül,
De nem követhetem vakon az elsőt, mert lehet, hogy éppen most menekül.
A hazát ott találod lovaknak szemében,
Felszántott föld szagában, gyümölcsök ízében,
A Himnusz bánatában, temetők csendjében,
Apám minden szavában s nagyanyám hitében.
Mert nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk.
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt,
Ahol ébren is álmodtunk.
Ahol a harangok hangja szállt,
Ahol nagyapánk háza állt.
Ahol szó volt a szó, hol a rossz is túl jó,
Ez az egy út, mi járható!
A kéklő nagy vízen túl, a világ túloldalán
Boldog lehetnék én is talán.
De mit ér a boldogság, mi ott várna rám,
Ha elveszni látlak, édes hazám.