Idézetek dalszövegekből
Tudom, több, mi bennünk volt, lehet, fel se fogtam még,
Hogy ez az én kudarcom, én engedtem, hogy falakat húzz elém.
Tudom, több, mi bennünk volt, csak a szívem robban szét,
Hisz ami nélküled van, nem vigasztal, nem hoz lázba rég.
Ember és ember halálos fegyver,
Ha egymás ellen fordul egyszer,
Ebben a világban talán már semmi nem lesz rendben.
A vértől majd vörös színű lesz a tenger.
Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen.
Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem.
Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen.
Úgy engedj el, hited ne lássam térden,
s mindig a hősöm leszel.
Mindig lesz egy olyan valaki,
aki rosszat fog rólad mondani,
csak hogy jobban érezze magát.
Csoda veled minden,
csoda veled minden perc.
Kínoz a hiányod, amikor nem rám figyelsz.
Öleléseinkben is túl nagy a távolság,
lelkedet a lelkemmel szorosan átfognám.
Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt, némán elküldtelek.
A mennyben voltam veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.
Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,
És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég,
Ronggyá nyűtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd.
Éjszakák sűrűjén vágtam át,
A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.
Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám,
És nem hasonlít már
múlt és jelen.
Valami elmúlt, lassan felnőttem én.
Nincs közöttünk levegő, szikráznak a villámok,
Te és én az éjszakában megfejtjük a világot.
S ha majd hajnalodik, mindig visszapörgetem a szépeket,
Mert úgy felébredni, hogy vége, halála az életnek.
Kicsikét szűk a világ nekem,
Keresem benne még a helyem,
Nem látom tisztán a holnapot,
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!
Rád gondolok és a sírás fojtogat,
Ha behunyom szemem, még látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod,
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok.
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak,
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek.
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni, hogy mennyire szerettelek.
Lásd azt, amit neked szántak,
És tedd azt, amit tőled várnak,
De én nem leszek szabad szolga,
A testem megtöröd, a lelkemet soha!