Családdal kapcsolatos idézetek
Nyilván nem túl jó hír, hogy az embernek egy hónapig közös szobában kell laknia a testvérével, de hát nincs egy kis pizsamabuli hangulata az egésznek? (...) Itt megerősíthetik azt az érzést, hogy sosem maradnak magukra, mivel a rokoni kötelék összefűzi őket, és ezért (...) nem kell görcsölnie azon, hogy mindig frissen zuhanyozva jelenjen meg (...), hogy levágja a lábkörmeit, vagy fújja be magát dezodorral. Szabadon büföghet vagy pukizhat, a többiek akkor sem szűnnek meg szeretni őt.
Elődeink drótján rángatott bábok vagyunk, és egy nap a saját gyermekeink veszik majd fel a mi drótjainkat, és kezdenek a táncba helyettünk.
Holnap, amikor fölkel a nap, mondjuk el magunkban: úgy tekintek erre a napra, mintha életem első napja lenne. A családom tagjait csodálkozással szemlélem - és örömmel, mert felfedezem, hogy mellettem vannak, s némán osztoznak velem a szeretetben, amiről annyi szó esik, de oly kevesen értik.
Az elhallgatás, a hazugság mérgező légkört teremt a családban, és különösen nagy pszichés terhet ró a gyerekekre. Nem jó tehát takargatni a feszültséget, de fontos, hogy a valódi problémáról legyen szó, és akkor, amikor érezzük.
Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.
Minden családban (mint kölyökkoromban megfigyeltem, és azóta sem felejtettem el) van egy szokatlanul erős jellem, és rendszerint ennek a személynek jut osztályrészéül, hogy gondját - és terhét viselje a család többi tagjának.
Az ember azért akar gyereket, mert abból a lényből, akivel együtt él, már nem éri be eggyel, szeretné, ha volna kettő. Három. Négy. Satöbbi. A srácokban azután mindig azt a bizonyos lényt látja viszont - meg persze önmagát.
A családok ugyanúgy változnak, ahogy a képek, csak a keret marad ugyanaz. A család mély kötelék, ami összetart minket, amihez alkalmazkodunk.
A család akkor hullik szét, ha azt a tagjai hagyják. Nincs olyan külső erő, még a halál sem, ami erre önmagában képes lenne.
A családban megtanuljuk értékelni az embereket attól függetlenül, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tudnak értünk tenni. Megtanulunk a belsőnkből szeretni.
Tehát ha felnőtt módjára akarok viselkedni, akkor a nagyvilágban élőkről vegyek példát? Vagy a családomban élőkről? Mert ha a családomban élőkről, akkor az nem lesz túl nehéz.
Ha egy család folyton a konfliktusaival foglalkozik, gyakran kiéleződik a helyzet. Ha azonban azzal foglalkozunk, hogy a család mindezek ellenére összetart, arra biztatjuk a családtagokat, hogy idézzék emlékükbe a rég elfeledett pozitív kapcsolatokat.
A család nem csak azokat az embereket jelenti, akik felneveltek. És nem csak azokat az embereket, akiknek ugyanaz a vér csörgedezik az ereiben, mint neked. A család az, ahol szükség van rád.
Az anyák és apák (...) egy életre nyomot hagynak bennünk, és nem számít, hogy egész életünkben voltak velünk, vagy csak egy napig.
Az évek hosszú során rengeteg hibát elkövettem, de mindig szerettem a fiamat, és soha nem cserélném el az anyaságot semmilyen más tapasztalatra a világon.